2024 március 29

Kinyitottak az amerikai piacok – hétfői összefoglaló

Optimista nyitási hangulat

Jól indult a hétfő az amerikai piacokon és mind a három nagy index pluszban van. A Nasdaq közelíti a 2 százalékot, míg a Dow 1,94 és az S&P 1,3 százalékon áll. A piacokon ma is vannak kiemelkedő növekedések a hétvégi hírekre reagálva.

A mai nap legnagyobb pletykája az állítólagos Oracle és ByteDance közt létrejövő megállapodás, mely a TikTok amerikai üzemeltetéséről szól. Az üzlet létrejöttére azért volt szükség, mert a Donald Trump komoly szankciókkal fenyegette meg a kínai tulajdonban lévő céget. A Microsoft vételi ajánlatát a ByteDance hivatalosan is visszautasította, a kínai kormány támogatásának hiányában, mert „adatelemzés alapján személyre szabott IT-technológiát” csak a kormány engedélyével lehet külföldre eladni. A pletykák arról szólnak, hogy nem adás-vételről beszélhetünk, hanem struktúra váltásról. A megállapodást egyik fél sem igazolta. Az Oracle 7,6 százalékos pluszban nyitotta a napot, de az optimizmus már csak 6,6 százalékon áll.

Hétvégi események utóhatásai

Az Nvidia is egyező mértékben tudott erősödni miután felvásárolták az angol központú chip gyártó ARM vállalatot. A vételi ár 40 milliárd dollár volt és a Japán Softbank volt az eladó fél. A tranzakcióval teljesen átalakulhat a világ chippiaca és a befektetői bizalom 7, majd 8 százalékos árfolyam növekedést eredményezett a hírre reagálva.

A BioNTech részvényei már 5 százalékos növekedést mutatnak, ami a Pfizer-rel való közös vakcinafejlesztés sikerességéről szóló hírnek tudható be. A Pfizer ügyvezetője azt nyilatkozta a hétvégén, hogy az évvégére készen lehet az amerikai piac számára a Covid-19 ellen védelmet nyújtó oltás.

A Gliead hivatalosan bejelentette, hogy beszáll az Immunomedics nevű Nasdaq-on jegyzet vállalatba, melynek részvényei a nyitáskor már 104 százalékos pluszban voltak. A társaság fő értéke a rákkutatásba fektetett idő és energia, melyből sikerült egy bíztató gyógyszert készíteniük. Az akvizíció összértéke 21 milliárd dollár.

A Delta Airlines 6,5 milliárdos dolláros tőkeemelést jelentette be, mellyel kiderült, hogy nem fognak több állami pénz felvételéhez folyamodni. A papírjai értéke már 2,65 százalékkal van feljebb, mint a pénteki záráskor.

A Nikola részvényei tovább folytatták a múltheti zuhanást, hiába próbálta twitteren meggyőzni a cég vezetője a befektetőket. A Hidenburg Kutatóintézet múltheti közleménye szerint a teljes vállalat egy átverésre épül és sosem lesz mögötte valódi termék. Jelenleg a cég papírjai 8,6 százalékos mínuszban vannak.