2024 március 29

Emelkedés a tőzsdéken

Az újév utáni első kereskedési napon meglehetősen pozitív hangulatban nyitottak a tőzsdék. A koronavírus bár újabb lezárásokat hozott sok fejlett országban az elmúlt napokban, a tőzsdék mégis inkább a vakcinával kapcsolatos bizakodást mutatják. Ennek megfelelően a 9 órai nyitás után jelentős pluszokat láthattunk a piacokon.

DAX

A német DAX index réssel felfelé nyitott, egészen 13900 fölé emelkedett, tehát továbbra is mindenkori csúcsa körül ingadozik az irányadó német tőzsdeindex jegyzése. Innen azonban lefordulás következett, és már az első kereskedési órában betöltésre került a rés, majd 13800 alá is süllyedt egy időre az index árfolyama.

www.investing.com

BUX

A magyar tőzsde is jól kezdte a hetet, és ezzel 2021-et is: a BUX index értéke 42500 pont fölé emelkedett, köszönhetően elsősorban a Mol és az OTP jó teljesítményének. A DAX-hoz, és a nemzetközi hangulathoz hasonlóan azonban itt is elbizonytalanodás következett be a nagyon pozitív nyitás után, így a BUX elvesztette emelkedésének jó részét. Ebben nagy szerepet játszik, hogy bár a Richter is pluszban nyitott, azóta már bőven mínuszban áll a gyógyszercég árfolyama.

Kispapírok

A kisebb magyar részvények esetében is van mozgás a hétfői délelőttön. Az emelkedést ismét a Masterplast vezeti, melynek árfolyama már a 2100 forintos szintet is áttörte ma, stabilan 2000 fölött van tehát a cég árfolyama. Az emelkedést serkenti, hogy a vállalat vezetője akár 3000 forintos árfolyamot is reális cégként jelölt meg az idei év végére nemrégiben. Szinten pozitív tartományban van az elmúlt hónapok másik sztárja, a Rába, de a Waberer’s is képes volt kisebb emelkedést elkönyvelni a nap eddigi részében. A Titász megvétele miatt előző héten felülteljesítő OPUS azonban kisebb csökkenéssel indítja a 2021-es évet a jelenlegi állás szerint, távol került a 300 forintos szinttől.

www.bet.hu www.investing.com