2024 március 28

Eltűnt Jack Ma, Kína leggazdagabb embere

Nyoma veszett Jack Ma-nak, az Alibaba alapítójának, aki egyébként is a 2020-as év egyik legnagyobb vesztesének tekinthető, kivételesen nem a koronavírus miatt. A kínai pártállam ugyanis lényegében megakadályozta, hogy a milliárdos tőzsdére vigye az Alibaba fintech-leányát, az Ant Csoportot, amit Ma egy tavaly októberi shanghaji fórumon szokatlanul kemény szavakkal kifogásolt – azóta gyakorlatilag senki sem látta a leggazdagabb kínait.

Bár eltűnésével a helyi sajtó értelemszerűen meglehetősen keveset foglalkozik, a nyugati médiában és a közösségi oldalakon – melyek Kínában többségében tiltólistán vannak – már megindult a spekuláció a milliárdos sorsát, illetve hollétét illetően. 

A Reutersnek nyilatkozó pekingi szakértők szerint ugyanakkor Ma jó eséllyel él és virul, mindössze annyi történhetett, hogy az őszi konfliktushelyzetet követően

MEGMONDTÁK NEKI, HOGY KICSIT VONULJON HÁTTÉRBE.

Ez annak fényében mindenképpen bölcs tanács lehet, hogy a kínai hatóságok tavaly év végén minden eddiginél szigorúbb trösztellenes vizsgálat alá vonták az Alibaba-t, egy ilyen vizsgálatot pedig nem tanácsos átgondolatlan publikus szereplésekkel megzavarni, különösen Kínában. Közben az Alibaba részvényei negatív irányba mozognak és az amerikai hatóságok neheztelnek a kínai székhelyű, de amerikai tőzsdéken jegyzet vállalatokra. A cég növekedési potenciálja szerint messze alulértékelt az árfolyam, de a kínai állam erős befolyása valamint a nemzetközi feszültségek nem engedik az árfolyamot felfelé.