2024 március 28

A napelemes rendszerek főbb részei

Manapság nyugodt szívvel elmondható, hogy a napelemes rendszerek reneszánszukat élik, és ennek gazdasági, kényelmi és környezetvédelmi okai is vannak. A felsorolt okok olyan jelentőségűek, hogy akár külön-külön is indokolhatják egy ilyen berendezés felszerelését, de együtt még nyomósabb érvet adnak ezen korszerű technika melletti elköteleződéshez.

Ami mindig szem előtt van: a panelek

A napelemes rendszerek egyértelműen leglátványosabb elemei az épületek tetejére, esetleg a falakra vagy udvarokba épített és szemmel látható panelek. Azonban természetesen egy ilyen berendezés nem csak ennyiből áll, és a tisztánlátás végett érdemes is megismerni a napelemes rendszer alkotórészeit.

Az egyes alkotórészek típustól függően nagyban eltérhetnek egymástól, és arra mindenképpen fontos figyelni, hogy jó minőségű elemekből felépített, profin kiépített rendszerrel valósítsuk meg a napenergia ilyen felhasználását. Ezeknek a feltételeknek maradéktalanul megfelelnek a Solarzone által forgalmazott és kiépített rendszerek, és javasolt a cég honlapján is elolvasni a teljeskörű tájékoztatókat.

Ez annál is inkább ajánlott, mert egy ilyen volumenű beruházásnál jó, ha tudjuk, hogy mi lesz az, ami a kényelmünket szolgálja, másrészről pedig mindösszesen három fő alkotóelemmel kell megismerkedni, hiszen a napelemes rendszer alapvetően felosztható egy hármas tagolásra.

Hosszú élettartam, megbízható, hatékony működés

Teljesen nyilvánvaló, hogy maguk a napelemek a leginkább szem előtt lévő egységei egy ilyen rendszernek, és laikusként esetleg hajlamos is lehet az ember arra, hogy ezekkel a panelekkel azonosítsa az egész berendezést. Ez persze messze nincs így, azonban mielőtt továbblépnénk, érdemes néhány szót ejteni ezekről az egységekről.

A napelemek fejlődése napjainkban már eljutott oda, hogy nagyon jó hatásfokkal és jellemzően 25 év élettartammal lehessen esetükben számolni. A panelek telepítésénél figyelembe kell venni a termék jellemzőit, a tájolást és a tető dőlésszögét is. A kedvezőbb feltételek miatt akár falra vagy udvarra is megoldható a kiépítésük, ebben a kérdésben mindig a szakember véleményére kell hagyatkozni, pl. a Solarzone szakértő csapatára.

Nélkülözhetetlen részegység, az inverter

A panelek mellett a másik rendkívül fontos egység az inverter. Ennek a szerkezetnek a legfontosabb feladata, hogy a napelemek által termelt egyenáramot a lakásokban használt váltóárammá alakítsa át, és gyakorlatilag folyamatos működés mellett lássa el a kötelezettségét. Az inverterek élettartama is már legalább tíz év, és itt is javasolt jó nevű gyártók által készített termékeket használni.

Állványok és konzolok

Harmadik szerkezeti elemként a panelek rögzítéshez használt állványokat, konzolokat célszerű megemlíteni, amelyek segítségével megvalósulhat a napelemek fizikai rögzítése a tetőre vagy a kiválasztott helyre. Ezek az állványok speciálisan napelemek rögzítéséhez vannak tervezve, és szakszerű kivitelezéssel a rendszer teljes élettartamában kiszolgálják a berendezést.