2024 március 28

Profit warning a Deltától, kimagasló számokat vár a menedzsment

Ma délelőtt érkezett közlemény a Delta Technologies Nyrt.-től. A magyar tőzsdén a standard kategóriában jegyzett vállalat jelentős mértékben megemelte a június 30-án záruló üzleti évre vonatkozó várakozásait. Jóval magasabb árbevételt és EBITDA-t vár a cég menedzsmentje, akár milliárdos nagyságrendű éves nettó eredménnyel.

Pozitív profit warning

Az informatikai holding cég a korábbiakban a 2021/2022-es üzleti év kapcsán 17,2 milliárd forintos árbevétellel tervezett, ahogyan az a korábban bemutatott stratégia tervben is szerepel. Ezzel szemben a vállalatvezetés a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján 22-26 milliárd forintos árbevételt vár. A korábbi tervek szerint ezt a szintet csak évek múlva érte volna el a Delta Technologies.

A módosított árbevétel várakozás következtében 990 milliótól 1,3 milliárdig terjedő EBITDA-val kalkulál most a holding. A nettó eredmény 720 millió és 1,03 milliárd forint között alakulhat. Az egy részvényre jutó nettó eredmény viszonylatában ez azt jelenti, hogy a közlemény szerint 1,88 és 2,69 forint közötti profitra számíthatnak a befektetők minden törzsrészvény után. A cég jelezte, hogy jelen előrejelzésében a következő évekre vonatkozóan nem frissíti a tervszámokat. Ugyanakkor a közlemény tartalmazza, hogy a jövőben is frissítik vezetői előrejelzésüket, ha erre szükség lesz.

Ambiciózus célok

A mostani előrejelzésben is szerepelnek a Delta vezetése által korábban közzétett tervek, amelyek számszerűsíthető várakozások mellett stratégiai célokat is megfogalmaznak. Ez alapján a jövőben több elemzésre számíthatnak a részvényesek annak érdekében, hogy rendszeresen jó minőségű információkat és értékeléseket kapjanak.

A tervek között szerepel az ESG felé történő nyitás is, alkalmazkodva a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok növekvő súlyához. Később a cég bekerülne a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájába, de a részvények likviditásának a növelése is cél a menedzsment részéről. Még a 2025-ös év előtt akvizíciók finanszírozása érdekében történő kötvénykibocsátás  várható a vállalat szerint, illetve a BUX kosárba való kerülés is célkitűzés a Delta részéről.