Folytatódik a Masterplast sikersztorija.

Még a 2016-2017-es nagy kispapír rally ellenére is kevés olyan sztori volt az utóbbi időben a magyar piacon, mint ami a Masterplastnál kibontakozott tavaly novemberben. Az akkor 800 forint körüli árfolyam már a 4800-as értéket is megjárta, és nagyon erősen tartja minden egyes megszerzett emelkedését a papír.

Bomba gyorsjelentés és céláremelés

A Masterplast alapvető szárnyalását az indította el, hogy a cég tavaly beszállt az egészségiparba, és németországi üzemének védőruha gyártásával kiválóan lovagolta meg a koronavírus okozta keresletet az egészségügyi kiegészítő termékekre. Emellett az alaptevékenységében, az építő- és szigetelőiparban sem maradt tétlen a vállalat, és ez az eredménysorokon is látszik. 2021 második negyedévében az adózott eredmény majdnem 2,5-szöröse volt az egy évvel korábbinak (több, mint 1,8 milliárd forint), az üzemi eredmény közel triplázódott; már bőven több eredményt ért el idén a cég az első félévben, mint tavaly egész évben.

Össze sem hasonlítható tehát már szinte korábbi önmagával a cég, és ezt az elemzőcégek is így látják. Az MKB a napokban 5167 forintra emelte a részvény célárát, és immáron vételre javasolja a papírt a bank, de a menedzsment is optimista: közel 50 %-kal megemelték az idei évre vonatkozó bevételprognózist.  Látható, hogy még bőven van növekedési potenciál a cégben, és a jelek szerint a gazdasági nyitással párhuzamosan ezt igyekszik is kihasználni a Masterplast.

Tartja magát az árfolyam

Ahogy jeleztük, tavaly november óta körülbelül 6-szorozott a Masterplast részvényeinek az árfolyama. Az igazán nagy fegyvertény az emelkedés indokoltsága mellett az, hogy nem történnek igazán jelentős visszaesések, ha a grafikonra nézünk. A megszerzett szinteket kisebb korrekciókkal tarkítva, de képes tartani az árfolyam. Az ilyen szintű szárnyalás után is megtartott stabilitás technikai szempontból is jó hír a részvény szempontjából.

Tartja meghódított szintjeit a Masterplast (www.investing.com)

A következőkben azt lesz érdemes figyelni, hogy az 5000 forintos, lélektanilag és technikailag is fontos szinttel mit kezd a magyar sztárrészvény. Ha sikerül legyőznie ezt az ellenállást is a Masterplastnak, akkor valóban kijelenthető, hogy még továbbra is tart a szinte konstans emelkedés. Addig azonban némi pihenést, konszolidációt azonosíthatunk, ami az utóbbi hetekben történik is.

https://bet.hu/newkibdata/128597253/MP%202021Q2%20jelent%C3%A9s%20HUN.pdf

https://www.portfolio.hu/befektetes/20210907/bombahir-erkezett-tortenelmi-csucson-a-masterplast-arfolyama-499478