Nem fizet osztalékot az OPUS GLOBAL Nyrt., a több mint 6,966 milliárd forintos adózott eredmény a közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatóság döntése alapján eredménytartalékba kerül – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett beszámolóban adta hírül a távirati iroda.

Az osztalékjavaslattal együtt elfogadták a 2020-as, IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) alapján elkészített egyedi, nem konszolidált éves beszámolót, és egyebek mellett az üzleti teljesítményt, valamint a társaság fejlődését bemutató egyedi vezetőségi jelentést is. A beszámoló szerint 2020-ban az Opus 228,526 milliárd forint mérlegfőösszeggel, és 197,846 milliárd forint saját tőkével zárt.

A vállalatirányítással, vagyonkezeléssel foglalkozó OPUS GLOBAL Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei pénteken 252 forinton zártak, egy éven belül 307,5 forintig drágultak, és 196,2 forintig gyengültek.