2024 április 20

Fontos szint közelében a Mol

Bár a történelmi csúcsaitól még igen messze áll jelenleg a Mol árfolyama, a tavaly tavaszi és őszi mélypontokhoz képest jelentős emelkedést mutatott fel a papír. A második legnagyobb blue chip januárban érte el lokális csúcsát (egyébként dátum szerint akörül, amikor a cég befejezte egyelőre saját részvény visszavásárlási programját). Onnan azonban visszafordulás kezdődött, és egészen a lélektanilag és technikailag is kiemelten fontos 2000 forintos szint közelébe esett az árfolyam. Az újbóli emelkedés hullám során azonban úgy tűnik, hogy a lokális csúcs akadályt jelent.

Technikai szempontok

Ahogy látható, a 2300 forint körüli ellenállás áttörése volt a komolyabb katalizátora az elmúlt hetekben a Mol emelkedésének. Innen viszonylag szabad volt az út, de a 2400 forint feletti szintekkel már meggyűlt az olajcég baja. Nem véletlenül: itt egy klasszikus dupla csúcs alakult ki, amiről egyelőre le is fordult az árfolyam. Ha mégis sikerülne a 2450-2480 közötti akadályt átugrani a Mol számára, akkor a 2500 feletti szintek meghódításával lehetőség nyílna a járvány előtti szintekre való visszatérésre is. Lefelé fordulás esetén a már említett 2300 forint körüli zóna lenne nagyon komoly támasz, az ez alá való szignifikáns esés már komolyan elrontaná a technikai képet az olajipari multi részvényei számára.

Dupla csúcsból lefordulás egyelőre (wwww.investing.com)

Külső környezet

A fundamentális tényezők egyébként meglehetősen pozitívak a Mol számára. A gyors gazdasági nyitás, a járványhelyzet lassú elmúltával visszatérő emelkedő olajfogyasztás mind a Mol malmára hajtják a vizet. Ugyanakkor a kifejezetten jó előző negyedéves eredmény is a vállalat stabil készpénztermelő képességét mutatja. A Mol számára két igazán fontos mutató (olajárfolyam, finomítói marzsok) alapján továbbra is jó eredményre számíthatnak a részvényesek. A Brent típusú olaj jóval a vírusválság előtti szintek felett található, stabilan 70 dollárnál többet kell adni egy hordó olajért a piacokon. A csoportszintű finomítói árrés májusban 4,7 dollárt mutatott hordónként, ami kisebb visszaesés az áprilisi szinthez képest, de ez még mindig több mint amennyit 2020 nagy részében megszokhattunk.

A külső környezet tehát támogató jelenleg a Mol számára, kérdés, hogy a befektetők mennyire ezek alapján hozzák döntéseiket; nem elhanyagolható ugyanakkor az a tényező, hogy az olajvállalatok az átlagosnál jóval lassabban lábaltak/lábalnak ki a válsághelyzetből. Ráadásul a többségük most nagy rallyn van túl, és kérdés, hogy a Mol egy semlegesebb környezetben is képes lesz-e tartani erejét.