2024 május 08

BörzeZárás augusztus 19. – Nyári pangás a piacon

 

 A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek azt nyilatkozta, hogy csendes napja volt a BÉT-nek pénteken, a kereskedés a nyár végén szokásosnak megfelelően visszafogott volt. A magyar tőzsde teljesítménye illeszkedett a régióbeli társaiéhoz – tette hozzá.

A piacra nagyobb befolyással a közeljövőben az bírna, ha megszületne a megállapodás Magyarország és az Európai Unió között a helyreállítási alapról – jegyezte meg az elemző.

A Mol 24 forinttal, 0,85 százalékkal 2834 forintra erősödött, 833,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 68 forinttal, 0,74 százalékkal 9148 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,61 százalékkal 325 forintra esett, forgalma 40,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,36 százalékkal 7970 forintra gyengült, a részvények forgalma 852,2 millió forintot ért el.

A BUMIX 3852,18 ponton zárt pénteken, ez 42,26 pontos, 1,11 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.