2024 április 19

Nem bír felállni a Magyar Telekom

A legkisebb magyar blue chip, a Magyar Telekom a BUX mozgásának körülbelül 5 %-áért felel csak, mégis tud izgalmakat hozni a telekommunikációs cég részvénye. Az idei évben ez az állítás fokozottan igaz, bár nem feltétlenül pozitív értelemben. A Telekom ugyanis rég nem látott alacsony szinteken mozog, ami a kevés bizalomnak és a bejelentett szektorális különadónak egyaránt köszönhető. A korábban megszokott 400-as szint nagyon távol került, és a befektetői javadalmazás körül is több lett a kérdőjel az extra teher bejelentése óta.

Végül jól alakult, de..

A Magyar Telekommal kapcsolatban áprilisban legtöbbet a Hold Alapkezelő közgyűlési előterjesztései kapcsán olvashattunk. A Telekom részvények egy részével rendelkező befektetési cég ugyanis nagyobb osztalék kifizetését javasolta a vállalat tavaly elért adózott eredményéből. Végül az igazgatóság által eredetileg javasolt osztaléktömeg került kifizetésre, és a saját részvény visszavásárlás is az eredeti elképzelések mentén valósult meg. Bár a közgyűlés után esett a Telekom árfolyama, később stabilizálódott a távközlési cég részvénye a budapesti börzén.

Végül keresztülvitte akaratát a nagytulajdonos Deutsche Telekom (www.shutterstock.com)

Jelentős emelkedésre a saját részvény visszavásárlási akciót megelőzően került sor, amikor jócskán 400 forint fölé emelkedett a Telekom árfolyama. Ekkor visszatérhetett a piaci szereplők optimizmusa a vállalat által hirdetett új javadalmazási politikával kapcsolatban, és úgy tűnt, hogy érdemben semmi sem veszélyezteti a Telekom helyzetét.

…jött a különadó

A fenti, idillinek azért a könyvérték és az árfolyam összehasonlítása alapján nem nevezhető, de mégis optimista állapotnak a kormány bejelentése egy csapásra véget vetett. A befektetők ugyanis bár valószínűleg kalkuláltak azzal, hogy általában véve különadók jönnek, de némi meglepetésként volt értelmezhető, hogy a telekommunikációs szektor is újabb sarcot kap a jelenlegiek mellé. Ráadásul az adó jó részét a Magyar Telekom fizetheti, az idén befizetendő 25 milliárdos teher miatt lefelé módosította a 2022-es célkitűzéseket a menedzsment.

Nem ússza meg a különadókat a Telekom sem (www.shutterstock.com)

A Telekom árfolyama pedig azóta sem talált magára, legutóbb a jelenlegi szinteken 2020 októberében és 2020 márciusában tartózkodott az árfolyam. Van tehát esély egy tripla alj formálódására, további esés esetén ugyanis már 2015 óta nem látott szintekre esne a részvény árfolyama. A következő hetek fő kérdése tehát az lesz, hogy sikerül-e felpattannia a Telekomnak, vagy pedig a mostani zónát is letöri az árfolyam.

Címlapkép forrása: Shutterstock