2024 március 28

Megállította a kerek szint az OTP-t

Hosszú emelkedésekkel teli és tartalmas hónapokon van túl a legnagyobb magyar blue chip, az OTP árfolyama. Bőven voltak jó hírek az utóbbi időben a bankrészvény számára. Az egyik legnagyobb szlovén bank felvásárlásától kezdve a rekordokat döntögető gyorsjelentésekig sok minden emelhette a részvénybe vetett befektetői bizalmat. Úgy tűnik azonban, hogy egyelőre megtorpant az OTP árfolyama.

Van ok az örömre

A legnagyobb hazai bankkal kapcsolatban vállalatspecifikus jó hírek is táplálták a május elején induló szárnyalást. Érdemes figyelembe venni ezzel kapcsolatban azt is, hogy még 2 évnyi osztalék a cégben van, ugyanis a járvány miatti óvatossági okokból, valamint az MNB ajánlásából következően a 2019-es és a 2020-as üzleti év után sem fizette még ki részvényeseit a bank. Természetesen nagy részt nem ennek az elmaradásnak a számlájára írható a mostani árfolyam; a vírus alatt is kiemelkedő profit, valamint a rendre bejelentett akvizíciók tovább erősítik az OTP pozícióját.

A magyar tőzsdét is húzza az OTP emelkedése

Emellett a magyar makrogazdasági helyzet javulása is fűtheti a befektetők pozitív hangulatát; az erre érzékeny bankszektor számára különösen jó hír volt a vártnál korábbi gazdasági nyitás és fellendülés. Utóbbit mutatja a Moody’s szeptember végi felminősítése is, ami tovább erősíthette a magyar eszközökkel kapcsolatos pozitív képet a befektetőkben.

Jól jött a magyar gazdaság talpra állása is (www.investing.com)

Valószínűsíthető azonban a jelenlegi megtorpanásból, hogy újabb impulzusra van szüksége az OTP-nek ahhoz, hogy tartósan 19000 forint felett maradva akár az újabb kerek tízezres szintet megközelítse. Ha nem történik egyéb, a november 5-ei nap lehet kulcsfontosságú, ekkor közlik ugyanis tervek szerint az OTP harmadik negyedéves eredményeit. Amennyiben tovább működik gőzerővel a profitgyár a bank esetében és sikerül újra pozitívan meglepni a piacot, nem kizárt a további menetelés sem. Csalódást okozó eredménynek esetén viszont a mostani csúcsközeli szintekről könnyen kezdetét veheti egy természetes korrekció is.

Lehűtött indikátorok

Az OTP menetelésének megállása abból a szempontból még segítheti is a további emelkedést, hogy ezáltal kiértek a túlvett zónából a technikai indikátorok. Utóbbiak lehűlése után most a technikai elemzés szempontjából egy inkább semleges zónában tartózkodik a bankrészvény. Újbóli lendület esetén kétségtelenül a 19000-res kerek szint lehet a legfőbb akadály. Esés esetén a már most feszegetett alsó Bollinger szalag lehet napos időtávon nézve támasz, alatta pedig a 18000 forintos lélektani zóna lehet tartóerő az OTP számára.

Konszolidáció az OTP-nél (www.investing.com)