2024 április 19

Két év alatt duplázás, a befektetők elégedettek lehetnek a Richter teljesítményével

Ha megnézzük a Richter részvényeit láthatjuk, hogy mely csoportok a legerősebbek, kinél van a részvények nagy százaléka. Az intézmények gyakran birtokolják nagyobb, megalapozottabb vállalatok részvényeit, s közben nem szokatlan, hogy a bennfentesek tulajdonában meg egy csomó kisebb vállalat van. A privatizált vállalatok általában alacsony bennfentes tulajdonnal rendelkeznek. A Richter Gedeon Nyrt. elég nagy piaci kapitalizációval rendelkező vállalat. A Richterhez hasonló méretű vállalatok részvényeiből általában nagy részt birtokolnak az intézmények. Ez a Richternél sincs másképp, hiszen a részvényeinek 63,8 százaléka van intézmények kezében, 5 százaléka pedig állami kézben. Az intézményi tulajdon sokatmondó lehet egy vállalatról. A magas érték azt is jelentheti, hogy ezeknél az intézményeknél dolgozó elemzők megvizsgálták az állományt, és tetszett nekik. Az intézmények jellemzően egy referenciaértékhez mérik magukat, amikor saját befektetőiknek jelentenek, így gyakran jobban lelkesednek egy részvény iránt, ha az már egy főbb indexbe került.

Kémiai kutatás épülete

Kisebb esés érte a részvényeket a hét kezdése előtt

Mivel az intézményi befektetők a kibocsátott részvények több, mint felét birtokolják, így tehát a Richternek valószínűleg figyelnie kell az ő preferenciáikra is. A 13 legnagyobb intézmény birtokolja a vállalat részvényeinek 51 százalékát, melyek közül a legnagyobb 10 százalék. Ez arra utal, hogy egytelen részvényes sem rendelkezik jelentős befolyással a társaság felett. A Richter továbbra is nagyon szép számokkal kedvez befektetőinek. Nem lehet panasz a cégre, hiszen a 2020 februárjában bekövetkezett élesebb esés óta tartja erős pozícióját és ez a folyamatos árfolyamnövekedésben is meglátszik.  Az augusztusi hónap kifejezetten kedvező volt számukra, amikor 7900 forintról a részvények felkúsztak egészen 9100 forint fölé. Az elmúlt két évben a részvények értékét majdnem megduplázta a Richter. A napokban egy kisebb negatív hullám kapta el a vállalatot, azonban így is erősen tartják pozíciójukat 8500 forint felett. Minden arra mutat, hogy a Richter részvényeinek árfolyama tovább gyarapodhat az elkövetkezendő hónapokban. 

Richter Gedeon Nyrt. részvényeinek árfolyamváltozása (www.Investing.com)

Forrás: simplywall.st