2024 április 20

És eljött – saját részvény vásárlás után ugrik az OTP

Nem alakult jól az előző hét a legnagyobb hazai blue chip számára. Az OTP jelentős esést mutatott be a hét közepétől a romló nemzetközi befektetői hangulattal párhuzamosan. A bankrészvény árfolyama a lélektanilag és technikailag is fontos 10000 forintos érték alatt zárta a hetet. A mai napon azonban jelentős felpattanást láthatunk, aminek egyik kiváltó oka az OTP saját részvény vásárlásról szóló közleménye lehet.

1 milliárd feletti visszavásárlás

Az OTP tavaly novemberi csúcsa óta értéke körülbelül 50 %-át elvesztette. Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója az orosz-ukrán háború kitörése után zajló esés kapcsán már jelezte, hogy túlreagálja a piac a bankot érintő negatív hatásokat. Ennek megfelelően a bankvezér, valamint több felsővezető is jelentős részvényvásárlásokba kezdett márciusban, sokszor a napi forgalom szemmel látható hányadát adva. Saját részvény vásárlás azonban nem történt a háború kitörése óta a szinte hulló késhez hasonlítható esés időszaka alatt. A nagybank mai közleménye szerint azonban megtört a jég, az OTP pénteken 100 000 darab saját részvényt vásárolt vissza, összesen több, mint egymilliárd forint értékű volt a tranzakció.

Felfelé húzza a BUX-ot is az OTP emelkedése

Ezzel a pénteki forgalom több, mint 10 %-a kötődött a bankhoz, ami jelentős aránynak mondható. Alapvetően két kérdés foglalkoztathatja most ezzel kapcsolatban a befektetőket. Az egyik, hogy meddig folytatódik a visszavásárlási akció, a korábbi tapasztalatok alapján ritkaság lenne, ha csak egyetlen napon lépett volna az OTP. A másik, hogy mennyire tudja ez ellensúlyozni az OTP-vel kapcsolatos általános bizonytalanságokat, amik miatt pesszimistábbak a befektetők.

Elrugaszkodás – meddig tarthat?

Kétségtelenül fontos fegyvertény, hogy az OTP árfolyama el tudott rugaszkodni a 10000 forintos szintről, aminek tartós letörése sokat ront a bankpapír technikai képén. A következőkben így újra megnyílik a lehetőség a 10500-10600 közötti zóna elérésére, utána pedig a 11000 forintos érték lehet komoly ellenállás. Esés esetén a kerek tízezres szint esetleges esésekor a 9400 körüli dupla alj jelenthet majd támaszt.

https://www.bet.hu/newkibdata/128730202/220523_sajat_079.pdf