Vasárnapi Tükör 2025 január 12. – Minden tekintetben jó hét a tőzsdén
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 81 761,77 ponton, új történelmi csúcson zárt, 2,49 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A részvénypiac forgalma a héten 69,2 milliárd forintra nőtt az előző heti 30,2 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. A Magyar Telekom és az OTP jegyzése 4,5 százalékot meghaladó mértékben emelkedett. A BUX mind az öt kereskedési nap pluszban zárt, felülteljesítve a nyugat-európai piacokat. Az index kedd és péntek között minden nap új történelmi csúcson fejezte be a kereskedést. A legnagyobb napi emelkedést kedden, 0,88 százalékkal, a legkisebb elmozdulást pedig csütörtökön, 0,14 százalékkal érte el. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Szemán Péter atávirati irodának küldött összefoglalójában a hét céges hírei közül az Alteo új ötéves stratégiáját emelte ki.
Az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat mind földrajzi, mind pénzügyi értelemben méretugrásra készül, támaszkodva tulajdonosi körének regionális jelenlétére. A tőzsdén jegyzett társaság 2030-ig 2-2,5 milliárd eurót tervez befektetni, az EBITDA 2030-ra 300 millió euróra emelkedhet a jelenlegi 45 millióról – írta. A vállalati hírek közül Simola Józsefnek, a Mol pénzügyi vezérigazgató-helyettesének 30 ezer darabos részvénypakett-értékesítését, valamint az OTP sajátrészvény-vásárlásait emelte ki. A legnagyobb magyar pénzintézet a héten mintegy 118 ezer részvényt vett.
Részvényárfolyamok
A makrogazdasági hírek között említette a Nemzetgazdasági Minisztérium által csütörtökön bejelentett tavalyi költségvetési egyenleget. A központi alrendszer hiánya a 2023-as 6,7-ről 4,8 százalékra, 4 095,8 milliárd forintra csökkent 2024-ben, amely 0,3 százalékponttal haladja meg a megemelt 4,5 százalékos hiánycélt.
A vezető részvények közül a héten az OTP árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben, a papír az előző hetinél 4,92 százalékkal magasabban, 22 600 forinton zárt pénteken. 48,7 milliárd forintos heti forgalom mellett.
A Magyar Telekom 4,54 százalékot erősödve 1336 forinton zárt pénteken, forgalma a héten megközelítette a 3,2 milliárd forintot.
A Richter 0,57 százalékkal mozdult felfelé a héten, a részvény 10 620 forinton fejezte be a kereskedést pénteken. Heti forgalma meghaladta a 7,1 milliárd forintot.
A Mol 0,72 százalékot gyengülve 2760 forinton zárt pénteken, forgalma a héten meghaladta a 7,1 milliárd forintot.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 7149,54 ponton zárt pénteken, 164,76 ponttal, 2,36 százalékkal magasabban az előző hetinél.