2024 április 19

OTT-ONE: vitatja az MNB megállapításait és pert indít

Erre azt követően került sor, hogy az MNB 111 millió forint bírságot szabott ki a társaságra tiltott piaci manipulációra, a bennfentes információ nyilvános közzétételére, illetve a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértésére hivatkozva.

Hétfői korábbi közleményében az MNB jelezte azt is, hogy feljelentést tesz a Fővárosi Főügyészségen. A kibocsátó által nyilvánosságra hozott különböző együttműködési megállapodásokról szóló közzétételek egyes esetekben nem megalapozott, nem teljes körű vagy egyenesen valótlan információkat tartalmaztak – ismertette a jegybank. Rámutattak, a társaság a korábbi rendkívüli tájékoztatásaival ellentétes híreket nem tette közzé; például azt, hogy egyes közzétett szerződések alapján végül ténylegesen nem végzett érdemi gazdasági tevékenységet, bevétele azokból nem származott – közölte a távirati iroda.

A korrigáló tájékoztatások elmaradásával a kibocsátó félrevezető jelzéseket adhatott a piac számára, ami piaci manipulációnak minősül – közölte az MNB. A piacfelügyeleti bírság meghatározásánál a jegybank súlyosító körülménynek minősítette a piaci manipulációval érintett időtartam hosszát, és azt, hogy a kibocsátó közzétételeinek jelentős részénél találtak rendellenességeket. A jegybank az OTT-ONE részvényeinek tőzsdei kereskedését tavaly április 16-tól felfüggesztette, két további határozatában pedig felügyeleti bírságot is kiszabott a 2020. évi éves és a 2021. első félévi jelentés hiánya miatt – idézték fel a közleményben.