2025 július 10

Tőzsdezárás Július 9. – Elképesztő volt ma a BUX, átlépte a 100 ezres lélektani határt

Elképesztő teljesítményt nyújtott ma a BUX. Az index ma új történelmi csúcson zárt és ráadásul átlépte a 100 ezer pontos határt. A vezető részvények is pluszban fejezték be a napot. Az OTP 28 ezer felett zárt. A Mol is átlépte a 3 ezres szintet. A Telekom és Richter is emelkedtek. A forgalom 10,5 milliárd volt.

Szerdán történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 1063,46 ponttal, azaz 1,07 százalékkal erősödött, így 100 049,90 ponton fejezte be a kereskedést. Ezzel új történelmi csúcsot ért el az index és első alkalommal lépte át a 100 ezres lélektani határt. A vezető papírok szinte kivétel nélkül emelkedtek. Az OTP 28 ezer felett zárt, a Richter is 1,2 százalékos pluszban fejezte be a napot. A Telekom 0,79 százalékkal nőtt zárásra. A Mol is visszatért és 3 ezer felett zárta a napot. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt. A délelőtt beindult lendület optimista hangulatot adott a kereskedésnek.

A részvények árfolyama a szerdai zárásnál

A BUX új történelmi csúcson zárt és a részvények is követték az emelkedésben.

Mol: Az árfolyam 12 forinttal, 0,4 százalékkal 3 012 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

OTP: A részvények ára 420 forinttal, 1,52 százalékkal 28 020 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

Magyar Telekom: Az  árfolyam 14 forinttal, 0,79 százalékkal 1 778 forintra emelkedett, forgalma 389,9 millió forint volt.

Richter: A papírok ára 170 forinttal, 1,69 százalékkal 10 250 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9120,07 ponton zárt szerdán, ez 67,42 pontos, 0,73 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BUX és a részvények mai teljesítménye az elemző szerint

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint szerdán az európai és köztük a magyar piac is emelkedni tudott, köszönhetően annak, hogy a hírek szerint jól haladnak az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió között a tárgyalások a vámokról. Jól hatott az európai piacokra, hogy a várakozások szerint az uniós cégeket érintő vámtétel nem lesz 10 százaléknál magasabb. Mindez növelte a befektetői bizalmat. Ezzel a kedvező nemzetközi hangulattal magyarázható a BÉT vezető részvényeinek emelkedése is – tette hozzá.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.