
Tőzsdenyitás Július 10. – Miért esik a BUX? Az OTP, Mol, Telekeom is mínuszban, a Richter áll egyedül pluszban
Negatív hangulatban indult a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX az első órában több mint 200 pontot esett és 99 841,52 ponton áll. A vezető részvények közül az OTP, Telekom és Mol mínuszban kezdte a napot. A Richter viszont előrement és pluszban áll. A forgalom 600 millió felett jár. Elfáradt a BUX?
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,37 pontos csökkenéssel 100 049,53 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest csaknem változatlan. A nyitást követően azonban 200 pontos eséssel folytatta a kereskedést. Az első óra végén 99 841,52 pontra csökkent az index.
Az OTP is eséssel kezdte a napot és 0,18 százalékkal ment lejjebb az első óra végére. A Telekom viszont 0,79 százalékos mínuszban jár az első óra végén. A Richter is folytatta az előző napon elkezdett emelkedést és a részvények 0,2 százalékkal nőttek. A Mol is 0,27 százalékos mínuszban, negatívan kezdte a napot. A forgalom alacsony 600 milliónál jár az első óra végén. Az előző napi zárás hangulata teljesen eltűnt a piacról.
A részvények árfolyama csütörtök reggel
Csütörtök reggel a BUX gyengüléssel indult a nyitást követően. A részvények a Richter kivételével mínuszban indultak.
OTP: 27 900 Ft -0,18 százalékkal esett a részvény árfolyama.
Mol: 3 004 Ft, -0,27 százalékkal gyengült az olajvállalat papírja a kezdést követő órában.
Magyar Telekom: 1 764 Ft a részvény árfolyama -0,79 százalékkal csökkent.
Richter: 10 270 Ft, +0,2 százalékkal emelkedett a részvény az első óra során.
A forgalom 603 milliónál járt az első óra végén.
A részvények előző napi zárása és alakulása az elemző szerint
Richter: A gyógyszervállalat papírjai 1,69 százalékkal erősödtek a záró árfolyama 10 250 forint volt. A továbbiakban célba veheti 10 285 forintos ellenállási szintet, gyengülés esetén 10 163 forintnál lehet a támasz.
OTP: A részvények ára 1,52 százalékkal 28 020 forintra nőtt szerdán. A folytatásban előbb 28 100 forintra, később 28 740 forintra emelkedhet. Ha visszaesne, 27 500 forintnál állhat meg az árfolyam.
Magyar Telekom: A részvények árfolyama 0,79 százalékkal 1 778 forintig jutott előző napi zárásnál. A következő ellenállási szint.1 800 forintnál lehet
Mol: Az árfolyam 0,4 százalékkal 3 012 forintra erősödött szerdán. A folytatásban 2 978 és 3 016 forint között mozoghat. Amennyiben tartósan fölfelé veszi az irányt, 3 043 forintig juthat.
A BUX és a részvények mai alakulása az elemző szerint
Varga Zoltán kiemelte, hogy a legnagyobb kibocsátók szerdán jó napot zártak, a részvényindex új rekordjához mindegyikük hozzájárult. A BUX az előző zárásra 1063,46 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel 100 049,90 pontra emelkedett. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint csütörtökön is folytatódhat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényeinek erősödése.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: Unsplash
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.