2024 szeptember 12

Viresol ügylet:  a részvényesi érték növelése az OPUS célja

A Viresol tőkehelyzetének javítása volt a fő célja az OPUS Global Nyrt.-nek azzal, hogy tőkét emelt a gabonafeldolgozó társaságban – erről beszélt a Tőzsdefórumnak adott villáminterjúban Németh Krisztián, a cég társaságirányítási igazgatója. Az interjúból az is kiderül, miért kell emelni a saját részvény állomány limitjét, illetve változik-e a stratégia.

Miért döntött az OPUS igazgatósága a Viresol tulajdonrészének a csökkentéséről?

Több változás is történt a Viresol tulajdonosi szerkezetében az elmúlt egy évben, ha ezt egyben nézzük akkor lényegében az OPUS tulajdoni hányada a kiinduló állapothoz képest minimálisan nőtt,  továbbra is többségi tulajdonosa maradtunk a cégnek, így a konszolidációs körben maradt. A mostani lépés eredményeként viszont jelentősen javul a Viresol saját tőke aránya, így a finanszírozási pozíciója is kedvezőbbé válik, ami a fő prioritásunk volt.

Németh Krisztián, az OPUS társaságirányítási igazgatója

Az ellentételezés OPUS részvényekkel történik 405 forintos elszámolási áron. Jó ez a társaság számára?

Úgy gondoljuk, hogy a jövőbeli stratégiánkat, és a részvényesi értékteremtést is támogatja, ha növeljük a saját részvényeink állományát, hiszen 2027 után nem tudhatjuk milyen kamatkörnyezet mellett tudjuk elindítani az ötödik üzletág kiépítését. Egy ilyen döntés, mint a mostani Viresol ügylet természetesen hosszabb egyeztetést igényel, az árat pedig a tárgyalásokon nem napi, hanem meghatározott időszak, így 180 nap átlagárához igazítottuk, ami bevett gyakorlat.  

A társaság rendkívüli közgyűlésén szerepel, hogy 20 százalékról 25 százalékra emelhetik a saját részvény állományt. Összefügg ez a mostani tranzakcióval?

Igen, a saját részvény állományunk jelentősen nőhet ezzel az ügylettel, így célszerűnek látjuk a határ megemelését. Ez főleg azért fontos, mert a mostani lépés nem szabad, hogy érintse  a stratégiában elhatározott célunkat, hogy 2024-2026 között 10 milliárd forintért vásároljunk saját részvényeket.