2024 december 22

Nem remekelt igazán a Masterplast

Csökkenő árbevétellel és veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a Masterplast – közölte a közép európai régió legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártó vállalata.

A társaság a harmadik negyedévben 1,3 millió euró, míg egy évvel korábban 598 ezer euró veszteséggel zárt. Az év első kilenc hónapjában azonban javulást tapasztaltak: a 2023 január és szeptember között elért 9,9 millió eurós veszteség idén ugyanebben az időszakban 3 millió euróra mérséklődött. A harmadik negyedévben az értékesítés árbevétele 35,7 millió euró volt, ami 7 százalékos csökkenés éves összevetésben.

Az év első kilenc hónapjában az árbevétel 102,9 millió euró volt, ami 10 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Jelezték ugyanakkor, hogy az eredményesség javult 2023-hoz képest. Ugyanis idén a harmadik negyedévben a (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) EBITDA 1,5 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 439 ezer euró veszteséget könyveltek el. Az év első kilenc hónapjában pedig az EBITDA értéke 3,5 millió euró nyereség volt, szemben 2023 azonos időszakának 2,9 millió eurós veszteségével.

Lassan javuló trend

Rámutattak, hogy a társaság az idei év legmagasabb árbevételét és legjobb EBITDA eredményét szállította a harmadik negyedévben. Illeszkedik a 2024-ben tapasztalt lassan javuló trend vonalába.

A közlemény idézte Tibor Dávidot, a Masterplast elnök-vezérigazgatóját, aki szerint 2025-ben egy új konjunktúra ciklus veheti majd kezdetét. Az Európa-szerte folytatódó kamatcsökkentések, az EU energiahatékonysági célkitűzései várhatóan felélénkítik a külpiacaikat. Magyarországon pedig az egyszerűsített Otthonfelújítási Program és az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv ösztönző elemei hozhatnak majd dinamikus fellendülést az építőiparban.

A jelentésben arra is kitértek, hogy a vállalat két nagy ásványgyapot-gyártásfejlesztési beruházása közül a Szerencsen létesülő üveggyapotgyár-projekt a tervek szerint halad. Januárban indul a tesztüzem, és a tervek szerint 2025 első félévének végén megkezdődik a piaci kibocsátás. Hozzátették, hogy a Market Építő Zrt.-vel közösen tervezett halmajugrai kőzetgyapotgyár-beruházás finanszírozási struktúrájának és a költségvetésének véglegesítése még folyamatban van.

Prémium kategóriában

Az 1997-ben alapított Masterplast a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriás kibocsátója, részvényei csütörtökön délelőtt 0,37 százalékkal, 2700 forintra csökkentek a szerdai záráshoz képest. Az árfolyamuk egy éven belül 2505 és 3300 forint között mozgott.