2024 július 18

Majdnem 20 százalékot javított a BUX tavaly

A BÉT éves forgalma becslések szerint meghaladta a 3360 milliárd forintot, szemben a 2020-as 3300 milliárd forint alatti forgalommal. A vezető részvények 2021-ben jelentős mértékben erősödtek, legnagyobb mértékben az OTP. A bankpapír az idei év utolsó kereskedési napján 16 600 forintot ért, miközben a 2020-as évet 13 360 forinton zárta; ez 3240 forintos, 24,25 százalékos emelkedés.

Az OTP éves és egyben történelmi maximumát november 5-én érte el 19 590 forinton. A Mol árfolyama egy év alatt 2190 milliárd forintról 2520 milliárd forintra, azaz 330 forinttal, 15,07 százalékkal erősödött. Az olajipari vállalat részvényeinek értéke szintén november ötödik napján, 2810 forinton tetőzött. A Richter-papírok értéke 8725 forintra nőtt 7440 forintról, ami 1285 forintos, 17,27 százalékos növekedés. A gyógyszeripari vállalat papírjai március végén értek a legtöbbet az idén, 9320 forintot, ami egyben a papír történelmi csúcsa is. A Magyar Telekom részvényei 2021-ben 31,5 forinttal, 8,29 százalékkal 380,0 forintról 411,5 forintra erősödtek; legmagasabb értéküket az idén szeptember 7-én, 439 forinton érték el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX a 2020. végi 3668,41 pontról 4232,45 pontra nőtt, ami 564,04 forintos, 15,38 százalékos növekedés. A gazdaság idén ledolgozta a világjárvány miatti visszaesését, ami a tőzsde teljesítményén is meglátszik. A BÉT részvényindexe az év elején még 41 733 ponton kezdte a kereskedést, kisebb ingadozások jellemezték a teljesítményét, majd hónapról hónapra döntötte a csúcsokat egészen novemberig. Az első csúcsot májusban érte el. Június 15-én megközelítette, majd augusztus 6-án átlépte az 50 ezer pontos értéket. Ezt követően kisebb ingadozások, de folyamatos emelkedő tendencia mellett az idei csúcsát november 4-én érte el a BUX index 55 925,58 ponton.

Az utolsó két hónapban csökkenésnek indult a részvényindex, 50 ezer pont alá csak karácsony előtt nézett be, innen emelkedett újra az 50 ezres lélektani szint fölé az év utolsó kereskedési napján – ismertette  a távirati iroda.

A BÉT új kibocsátója lett 2021 júniusában az Interactive Brokers globális befektetési szolgáltató, majd szeptemberben megkezdődött a kereskedés az OXO Technologies Holding technológiai befektetésekkel foglalkozó társaság részvényeivel is. Októberben a NAP alternatív energiapiaci vállalat papírjaival bővült a budapesti börze kínálata. Ha nem is új szereplőt, de új részvényeket hozott a parkettre novemberben az AutoWallis, 10 milliárd forint összegű új részvényét vezették be a BÉT prémium kategóriájába. Decemberben az Eprolius ingatlanbefektetésekre specializálódott társaság és a Polyduct víz- és hulladékgazdálkodás területén felhasználható termékeket gyártó cég részvényeit vezették be a BÉT-re.