2024 december 21

BörzeZárás 2024 február 7. – Mínuszban zárt a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 646,01 pontos, 0,99 százalékos csökkenéssel, 64 345,88 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 10,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: folyamatosan csökkent a BUX a szerdai kereskedés során. A szakértő szerint a befektetőket elbizonytalanította, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben a szuverenitásvédelmi törvény miatt. Európában vegyes a kép a részvénypiacokon, a legtöbb tőzsdeindex mínuszban zárt, a régiós bankpapírok nyomás alatt vannak. A BUX-ot elsősorban az erőteljesebben gyengülő OTP húzta le, de a Mol is mínuszban fejezte be a kereskedést – jelezte. A Richter emelkedett, a Magyar Telekom pedig kis mínuszban zárt; a két papír viszonylag jobb teljesítményét segíthette, hogy az elmúlt néhány napban mindkét társaságra érkeztek céláremelések – tette hozzá az elemző.

A Mol 22 forinttal, 0,75 százalékkal 2894 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 2,13 százalékkal 16 540 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 769 forintra gyengült, forgalma 508,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9750 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 5629,94 ponton zárt szerdán, ez 13,75 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.