2024 szeptember 09

BörzeZárás 2024. augusztus 6. – Emelkedés az esés után

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,93 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 70 321,83 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 17,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői esés után kedden korrekció indult be a tőzsdéken, miután csillapodtak az Amerikai Egyesült Államokban a múlt héten kialakult recessziós félelmek.

A magyar tőzsdén átlag feletti volt a forgalom. Kiemelkedően teljesített a Richter, a gyógyszeripari vállalat kifejezetten jó gyorsjelentést tett közzé kedden reggel, ami látszik a kedvező piaci hangulaton. A Magyar Telekom kisebb gyengülését a befektetői óvatosság okozhatta, mert a telekommunikációs társaság szerdán piaczárás után teszi közzé negyedéves gyorsjelentését – ismertette az elemző.

A Mol 14 forinttal, 0,51 százalékkal 2760 forintra erősödött, 991,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,17 százalékkal 17 250 forintra nőtt, forgalmuk 12,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,38 százalékkal 1052 forintra csökkent, forgalma 675,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,07 százalékkal 9960 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el. A BUMIX 6503,26 ponton zárt kedden, ez 43,55 pontos, 0,67 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.