2024 október 05

BörzeZárás 2023 szeptember 27. – Pozitív zárás a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 405,27 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 55 977,01 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-indexet, amely 0,73 százalékos emelkedésével felülteljesítette az európai piacokat. Az elemző szerint a Mol jegyzését a nyersolaj árfolyamának emelkedése segítette.

A Magyar Telekomról szintén jó hír érkezett: kedden piaczárás után a telekommunikációs társaság menedzsmentje megemelte az idei évre vonatkozó bevételi és EBITDA előrejelzését. Ennek hatására a Magyar Telekom részvénye 1,3 százalékkal erősödött a szokásoshoz képest sokkal nagyobb forgalom mellett – közölte a távirati iroda.

Tőzsdei részvényárfolyamok

A Mol 34 forinttal, 1,23 százalékkal 2794 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,91 százalékkal 13 300 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 1,30 százalékkal 544 forintra emelkedett, forgalma 692,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9040 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4867,13 ponton zárt szerdán, ez 21,39 pontos, 0,44 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.