BörzeZárás 2022. augusztus 25. – A BUX a nemzetközi befektetői hangulattal együtt mozgott
A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalom mellett a nemzetközi befektetői hangulattal együtt mozgott a BUX-index. Hozzátette, bár egyéni hírek nem érkeztek, minden vezető részvény emelkedett, főleg a Magyar Telekom, amelynek az árfolyama 2,08 százalékkal nőtt.
A Mol 32 forinttal, 1,14 százalékkal 2832 forintra erősödött, 589,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,35 százalékkal 9214 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,08 százalékkal 344 forintra emelkedett, forgalma 82,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,62 százalékkal 8100 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3925,05 ponton zárt csütörtökön, ez 24,89 pontos, 0,64 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.