2024 december 22

Szuperbank vs. OTP – Melyik bank erősebb?

A Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport meghatározó tulajdonosai korábbi szándéknyilatkozatukat megerősítve aláírták a befektetési és szindikátusi szerződést. Végső döntés született arról, hogy banki részesedésüket összeadják és arányosan beleszámítják a közös vállalat tulajdonosi szerkezetébe. A lépéssel hamarosan Magyarország második legnagyobb bankcsoportja jön létre, amelynek konszolidált értéke több, mint 740 milliárd forint lesz, persze az engedélyek beszerzése után. Az új bank a Magyar Állam a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. révén 30,35 százalék, az MKB tulajdonosai 31,96 százalék, az MTB tulajdonosai pedig 37,69 százalék részesedést szereznek az apport teljesülésekor – derült ki még többek között a közleményből.

Milyen hatással lesz az OTP-re?

De vajon okozhat-e fejfájást a szakmai berkekben név híján csak ellen-OTP-nek titulált új nagybank az OTP-nek? – tette fel a kérdést a Privátbankár. Erre a kérdésre szerintük végleges választ csak azt követően lehet adni, amikorra befejeződik a nagy, vélhetően több évig tartó bankegyesülési projekt. A három bankból összegyúrt hitelintézet összesen 6800 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 3600 milliárd forint értékű ügyfélhitellel és 4500 milliárdos betétállománnyal, 900 fiókkal, több mint 1,9 millió lakossági és mintegy 30 ezer kkv-ügyféllel rendelkezik majd.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az OTP bevételeinek több, mint fele külföldről származik, így a hazai bankversenyben belépő új szereplő nem jelent valódi veszélyt a bank életére. A jelenlegi versenyben olyan jelentős előnnyel rendelkezik az OTP, melyet huzamosabb ideig nem lesz lehetőség egyetlen versenytársnak behoznia.