2024 december 21

Nőtt a Richter árbevétele és nyeresége

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első kilenc hónapban 636,4 milliárd forint lett, 5,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

A társaság 42,2 százalékkal több, 175,9 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első három negyedévben. A jelentésben kiemelik: a javuló működési nyereségességnek és az árfolyamveszteségek hiányának köszönhetően nőtt az adózott nyereség.

Orbán Gábor vezérigazgató a jelentés szerint elmondta: a pénzügyi eredmények továbbra is erős lendületet tükröznek. Kétszámjegyű bevételnövekedést értek el minden területen a nyereségesség még erőteljesebb emelkedése mellett.

Képek: Shutterstock