2024 december 22

Kiváló jelentés a Richtertől

Ma hajnalban tette közzé 2020 negyedik negyedévére vonatkozó gyorsjelentését a Richter. A jelentést különösen várhatták a gyógyszeripari cégben érdekeltek, ugyanis visszaigazolást kaphattak az elmúlt hónapokban látott szárnyalásáról a részvények árfolyamának. A felfokozott várakozásokat nagyobb részt sikerült is teljesítenie a Richternek.

 Érdemes a Richter esetében a legfőbb termékeket megvizsgálni, ugyanis néhány kiemelt készítmény adja a vállalat bevételeinek legnagyobb részét. Ezután az egész évet vizsgálva, a legfontosabb országokra bontva lehet célszerű vizsgálni az elért számokat, hogy aztán összességében mondhassunk ítéletet a közzétett jelentésről.

Cariprazine-tovább szárnyal a sztárkészítmény

A központi idegrendszerre ható gyógyszer rendkívül fontos terméke a cégnek; ezen belül a Vraylar és a Reagila készítmények vannak. Előbbiből 64,9 millió, utóbbiból 3 millió euró árbevételre sikerült szert tenni 2020 utolsó három hónapjában. Az előző év azonos időszakához képest a Reagilánál stagnálásról beszélhetünk, míg a Vraylar esetében több, mint 20 %-kal nőtt az árbevétel 1 év alatt. A cariprazine kiemelt szerepét jól mutatja, hogy 2020 egészét vizsgálva az árbevétel több, mint felét adták ezen termékek értékesítései. A gyógyszer a jelentés szerint már 38 országban elérhető, a legfontosabb piac az Egyesült Államok továbbra is.

Nőgyógyászat: felemás eredmények

A Richter másik stratégiailag kiemelten fontos üzletága a nőgyógyászathoz kapcsolódik. A Bemfola értékesítéseiben a vártnak megfelelően visszaesést láthattunk. A gyorsjelentés meg is magyarázza a csökkenés okát: a termékenységi központok világjárvány alatti zárva tartása miatt csökkent a kereslet érezhetően a termékre. A visszaesés azonban nem drámai, év/év alapon összesen 4,2 %-os a hanyatlás.

Az Esmya készítmény már ismerős lehet számunkra, ugyanis tavaly tavasszal több hír is érkezett róla. Ezek sajnos nem pozitívak a cég számára: kiderült ugyanis, hogy jelentős mellékhatásai vannak a gyógyszernek, így az értékesítés 2020 márciusában felfüggesztésre is került. Ráadásul az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2021 januári döntése értelmében korlátozni kell a készítmény használatát a májkárosodással járó mellékhatások elkerülése végett. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy bizonyos esetekben ne lenne alkalmazható a gyógyszer, de kétségtelenül nem valószínű az Esmya gyors felfutása a közeljövőben.

Földrajzi megközelítés

A Richter esetében kifejezetten érdemes a termékek után országokra lebontva is vizsgálni az eredményt. Ennek oka, hogy sok függ attól, hogy például egy adott készítmény támogatott-e az országban, mennyire sikerül kiszorítania az egyéb cégek készítményeit, milyen vizsgálatok folynak épp a gyógyszerek kapcsán. 2020 egészét 2019 egészéhez viszonyítva a következő eredményeket láthatjuk az 5 legnagyobb piaccal rendelkező országban, milliárd forintban.

Ország2020-as árbevétel2019-es árbevételVáltozás (%)
USA108,50971,101+52,6
Oroszország85,84486,911-1,2
Magyarország41,08639,809+3,2
Lengyelország26,38023,428+12,6
Németország19,64318,989+3,4
Ukrajna13,09711,470+14,2
Növekedés a kiemelt országokban (gyorsjelentésben szereplő adatok alapján)

Látható, hogy a Richter dinamikus növekedése leginkább az Egyesült Államokban érhető tetten. A rubel árfolyamától a cég számára mindig függő Oroszországban enyhe visszaesést láthatunk, de Ukrajna és Lengyelország értékesítése is kétszámjegyű növekedést produkált az egész éveket hasonlítva.

Mérleg és mutatók

A Richter mérlegfőösszege 2020 végére 2019 végéhez képest 10,5 %-kal nőtt, főként az immateriális javak mérlegsorok növekedésének köszönhetően. Ezzel párhuzamosan a saját tőkénél is láthatunk egy 12,3 %-os növekedést, ami emeli például a részvények könyv szerinti értékét. Érdemes kiemelni a bruttó fedezeti hányadot, amely 54,7 %-ról 56,2 %-ra nőtt a tavalyi évben; emellett az értékesítési és marketingköltségek jelentősen csökkentek, míg a kutatás-fejlesztés költségei stagnáltak az árbevételhez viszonyítva. Mindez azt jelenti, hogy a növekvő árbevétellel párhuzamosan nőttek a kutatás-fejlesztésre fordított erőforrások, de sikerült elérni a marketingköltségek arányos emelkedését.

Szép profit, még szebb árbevétel

A fentiek összegzéseként a Richter a tavalyi év utolsó negyedévében 150,4 milliárd forint árbevételt ért el, ami csúcsdöntésnek számít. Az üzleti tevékenység eredménye 32,8 milliárd forintot tett ki, az adózott eredménynél 21,7 milliárd forintos profitról beszélhetünk. Az előző év azonos időszaka a leírások miatt veszteséges volt, így ahhoz viszonyítani jelenleg nincs sok értelme; az egész évet vizsgálva azonban egyértelműen látható a növekedés. A részvényesek számára talán legfontosabb, hogy 2020-ban az egy részvényre jutó eredmény (EPS) 563 forintot tett ki, ez a mutató 2019-ben 253 forint volt.

Milyen következtetést vonhatunk le?

Azt nem lehet vitatni, hogy a Richter egy nagyon szép gyorsjelentést mutatott be a befektetői számára ma hajnalban. A legtöbb soron olyan eredményeket ért el a cég, amilyeneket a múltban nem, vagy alig néhányszor. A koronavírus válság-lévén, hogy a gyógyszeripar nem ciklikus szektor-nem ütött tehát nagyot a cégen; nem véletlen, hogy a részvényárfolyam is új csúcsokat döntöget egyedüli blue chipként a BÉT-en. A kérdés az lehet, hogy mennyire árazódott be az eredmény már a januári rally során: a részvények árfolyama ugyanis a 9000 forintot közelítette meg. Ráadásul a gyorsjelentés fényét némileg elveheti a romló nemzetközi hangulat. Az azonban biztos, hogy a gyógyszercég profittermelő képessége továbbra is magas, és nem okozott csalódást a befektetők számára.