2024 december 22

Hogy áll most az OTP?

Túlságosan heves mozgások nélkül telnek el a kereskedési napok mostanában az OTP-nél. A legnagyobb hazai bank részvényei jobbára stagnálnak, de ha történik is jelentős mozgás, legtöbbször nem válik tartóssá. Nézzük, hogy milyen kilátásai lehetnek a bankrészvénynek a következő időszakra nézve!

Jó számok, de a jövő kérdéses

Kevesebb, mint egy hete tette közzé 2020 negyedik negyedévére vonatkozó számait az OTP. Az alapvető működési eredményt nem érintette lényegében a koronavírus, a kockázati költségek okozta céltartalékolás viszont ismét nagy volt. Ennek ellenére nem okozott csalódást a nagybank a profittermelő képességeit tekintve. Ugyanakkor érdemes figyelembe vennünk, hogy sajnos még a harmadik járványhullám felfutó időszakában vagyunk, és ezt csak az életbe léptetett korlátozó intézkedésekkel lehet gyengíteni. Ráadásul bizonytalan, hogy meddig tart ez az ismételten igen szűk életteret biztosító időszak.

A magyar bankrendszer számára talán az év legnagyobb kockázata jelenlegi ismereteink szerint, hogy mi fog történni a hitelmoratórium lejárta után. Ha rendben megindulnak a törlesztések, az fellélegzést is okozhat a bankoknál (és így talán az árfolyamaikban is), a nemteljesítő hitelek hirtelen megugrása viszont komoly gondokat okozhat. Azt sem szabad elvetni, hogy esetleg meghosszabbítják még tovább a moratóriumot; a múlt alapján erre sem reagál jól az OTP.

Technikai szempontok

OTP: régóta sávozik (www.investing.com)

Ahogy a bevezető sorokban említettük, többnyire stagnálást vehetünk észre az OTP árfolyamát tekintve. Gyakorlatilag pont a 2021-es nyitóértékei körül tartózkodik tehát a bankrészvény. A januárban tapasztalt emelkedést így lassan visszaadta az OTP, azonban távolabbról nézve valóban sávozásról van szó. Jelentősebb emelkedésre akkor nyílna tér, ha a januári, 14000 forint feletti csúcsok felett lenne képes tartósan megkapaszkodni az árfolyam. Esés esetén támaszt a már többször helytálló 13000 forintos kerek szint, illetve a látható 100 napos mozgóátlag jelentene. A Bollinger-szalagok beszűkültek, illetve az MACD eladási jelzése mellett a közepes tartományban tartózkodó RSI az, amire figyelhetünk. Mindegyik indikátorhoz szükséges már azonban az érezhető elmozdulás: kereskedőként a legfontosabb tehát az lesz hogy melyik irányba tör ki a papír a lassan hónapokban mérhető sávozás után.

Pozitív várakozások az elnök-vezérigazgatótól

Csányi Sándor, az OTP Bankot közel 30 éve vezető elnök-vezérigazgató is kommentálta az árfolyamot a napokban. A portfolio.hu kérdésére, miszerint tartja-e tavalyi jóslatát, hogy ér 15800 forintot az OTP, azt válaszolta, hogy emelne a célszinten. Természetesen ez nem jelent garanciát semmire, de a bankvezér üzenete pozitívan hathat a befektetők számára.