2024 december 22

Hogy áll a Mol?

A tavaly november elején induló hatalmas BUX rally egyik legfőbb és legtovább tartó komponense volt a Mol szárnyalása. A második legnagyobb blue chip az 1500 forint körüli mélypontoktól szárnyalt közel 2500 forintig január elejére. Onnan azonban esés következett, bár nem sokáig; 2100 forint alá nem is esett azóta az olajmulti részvényeinek árfolyama, ráadásul néhány napot kivéve a 2200 forint feletti szinteken időzött a jegyzés. Meddig tarthat még a szűk sávban való oldalazás, illetve mik a kilátások a Mol számára?

Emelkedések, esések

A Mol árfolyamára mostanában egyáltalán nem az a jellemző, hogy napon belül ne változna, és ebből adódna a szűk sáv. Sokkal inkább ahogy a grafikonon is látszik, vannak erős emelkedő és erős esőnapok is, csak ezek úgy váltják egymást, hogy messzebbről nézve zéró összegű a mozgás.

Szűk sávban mozog a Mol: merre törhet ki? (www.investing.com)

Most is megindult egy kitörés: a kulcsszint a 2360 feletti zóna áttörése lehet, ugyanis a csúcsról való lefordulás óta eddig maximum addig tudott eljutni az árfolyam. A tapasztalatok alapján az is látszik, hogy a 2100-as szint viszont erős támaszt nyújt, mielőtt még elérte volna, lendületesen visszafordult és emelkedő irányba állt a Mol a múlt héten.

Felemás eredmények, ébredező kockázatok

A Mol nemrégiben tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését, amit elemeztünk is. Kiszűrhető volt belőle, hogy a hagyományos üzletágak (upstream, downstream) gyengülő teljesítménye nem fordult meg, és a fogyasztói szolgáltatások szegmens miatt sikerült mégis a várthoz közeli eredményt elérni. A Mol számára továbbra is kritikus lehet mind az olajár, mind a finomítói marzsok alakulása. Előbbire komoly veszélyt jelentenek az esetlegesen újra érvénybe lépő lezárások a harmadik hullám miatt, utóbbinak pedig alacsony szintjéről kéne elrugaszkodnia ahhoz, hogy a finomítás-feldolgozás újból erős szegmenssé váljon.

Ugyanakkor a kibontakozó harmadik hulláma a vírusnak felülírhatja a terveket: a nemzetközi piacokon történő ingadozások is mutatják, hogy egyelőre még nem tudják hova tenni a vártnál elhúzódóbb válság tényét a befektetők. Amennyiben sikeresen kezelik az országok a járványt (azaz nagyobb gazdasági károk nélkül), és az olajszektor folytatja talpra állását, az a Mol számára is kedvező lehet. Kockázat lehet ugyanakkor, hogy az új hullám küszöbén realizálás indulhat meg a már szintén régóta menetelő value szektorban; ez a forgatókönyv várhatóan az olajvállalat számára sem kecsegtetne sok jóval.