2024 december 22

Bezárkózik az ország-és tőzsdei hatást is láthatunk

Emelkedő esetszámok miatt szigorodó szabályok

Ma nem sokkal délelőtt 11:00 után jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, hogy a sajtóhírekkel összhangban a kormány valóban szigorításokról döntött. A tavaszi szünet végéig bezárják az óvodákat, a teljes iskolahálózatot. Ezen felül március 8. és március 22. között az élelmiszerboltok, patikák, drogériék és benzinkutak kivételével bezárnak az üzletek, illetve a szolgáltatások is szünetelnek. A miniszter szólt arról is, hogy az összes érintett ágazat részesülhet majd a bértámogatásból. A bejelentéseknek természetesen az egyéni életünkre is jelentős hatást gyakorolnak ,de jó hír, hogy várhatóan csak néhány hétig. A magyar tőzsde ugyanakkor már a bejelentés előtt bőven alulteljesítő volt, és jelentősebb mínuszt kénytelenek elkönyvelni azóta is a legfontosabb blue chip papírok.

Eddigi tapasztalatok

A korlátozások bejelentésének és a tőzsdének a viszonya az elmúlt egy évben már sajnos megszokott módon mindig is érdekesen alakult. Az első hullám idején nem mondhatni, hogy specifikusan a magyar korlátozások okozták a zuhanást, az egész világ szinte minden tőzsdéje egymással párhuzamosan és hasonló mértékben zuhant. A második hullám esetében szerencséje volt a magyar tőzsdének: bár a miniszterelnök bejelentése november elején a szigorításokról esést hozott, de a közlés után nem sokkal jött a hír a Pfizer vakcinájának sikeréről. Így már emelkedett is a BUX,  em is kis mértékben; ráadásul a következő hónapokban produkálta történetének egyik legjelentősebb rallyját. Mindez azt is jelentette tehát, hogy a lezárások időtartama már egyáltalán nem volt hatással a tőzsdei árfolyamok alakulására.

Minek szólhat az esés?

Most tehát hasonló folyamatokat láthatunk, csak éppen nem jelentettek ma be nemzetközi szinten olyan jó hírt, amely semlegesíteni tudná az országspecifikus tényezőt. Az esés azonban vélhetőleg nem a lezárások két hetének szól. Nemzetgazdasági szinten ugyanis összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat okozott az első és a második hullám, mint egy 2 hetes szigorítás az egyébként is meglévő szabályokon felül. Arról lehet inkább szó, hogy a befektetők az általános magyar vírushelyzetet árazzák így; rosszabbodó számok hosszabb kilábalást sejtetnek, és a mai bejelentés ezt intézményesíthette a kereskedők szemében. Támaszt nyújthat azonban, hogy a lezárások után a miniszter szavai szerint már a fokozatos nyitás kezdődik: ha valóban most vagyunk a legrosszabb ponton, és néhány hét múlva az átoltottság miatt már a lazításokról tudunk beszélni, akkor a befektetői megítélés is várhatóan pozitívabbá válhat.