2024 december 22

A Richter árbevétele csökkent, nyeresége nőtt

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 203,4 milliárd forint lett, 3,0 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden. Elemzők 3,6 százalékkal csökkenő, 202 milliárd forintos bevételt vártak.

A negyedévben a társaság 75,6 százalékkal több, 68,5 milliárd forint adózott eredményt ért el. Az elemzői konszenzus 57,8 milliárd forint volt. A jelentésben kiemelik: a jelentős – túlnyomórészt nem realizált – 15,2 milliárd forint árfolyamnyereség növelte az adózott eredményt 2024 első negyedévében. Szemben az egy évvel ezelőtti nagy árfolyamveszteséggel, az időszak végi gyengébb forint hatására. Az adózott eredmény jelentős növekedése a magasabb működési eredménynek és a tavalyi árfolyamveszteségből idén nyereségbe fordult pénzügyi eredménynek köszönhető – írták.

A jelentés szerint nem változtatnak a korábbi előrejelzésükön: a tavalyi kiemelkedő év után kétszámjegyű növekedés az idén is elérhető lesz a gyógyszergyártásban az árfolyamok hatásának kiszűrésével. A gyógyszergyártás bevétele 2,15-2,25 milliárd euró körül alakulhat 2024-ben. A gyógyszergyártási árbevétel az első negyedévben 200,1 milliárd forintot ért el, ami éves szinten 12,6 százalékos növekedés, minden főbb piacon nőttek a bevételek. A nőgyógyászati üzletág ismét jelentős volumennövekedést ért el. A terület teljes árbevétele 17 százalékkal 74,2 milliárd forintra nőtt. A biotechnológiai üzletág bevételei erőteljesen, 46 százalékkal ugrottak meg az első negyedévben, 11,4 milliárd forintra. Az üzletág bruttó nyeresége éves szinten majdnem megháromszorozódott, ami a mérföldkő-bevételekkel együtt ellensúlyozta a k+f kiadások jelentős növekedését – írták.

A vállalat éves rendes közgyűlése elfogadta 78,8 milliárd forint, részvényenként megközelítőleg 423 forint osztalék kifizetését a 2023-as adózott eredményből. Ez várhatóan 2024 második negyedévében fog megtörténni – jelezték. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9965 forint, a legalacsonyabb 8010 forint volt, a papír ára hétfőn nem változott, 9650 forinton zárt.