Minden harmadik utazó a Balatonon pihen az augusztus 20-ai négynapos hétvégén; Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Eger és Szeged vonzza a legtöbb vendéget – közölte a Szallas.hu szerdai foglalási adatokra épülő adatai alapján. A foglalások csaknem fele 3 éjszakára szól. A foglalási portál adatai szerint a vendégek harmada a Balatonon üdül az államalapítás ünnepén. A foglalások mintegy […]
Pluszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,64 százalék, a frankfurti DAX index 0,42 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,67 százalék erősödéssel indított. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,50 százalék pluszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 41 centtel (0,51 százalék), 81,10 dollárra nőtt. Az arany […]
Emelkedőn maradtak az átlagos bérleti díjak júliusban. Országosan az egy hónappal korábbihoz képest 1,8 százalékkal nőttek, Budapesten pedig 9,3 százalékos volt a drágulás. ● Budapesten belül júliusban jelentős eltérések voltak. Míg a belső budai kerületekben 0,8 százalékos volt az áremelkedés, a többiben 3 százalékkal nőttek a lakbérek egy hónap alatt. Szintén jelentősen, 2,8 százalékkal drágultak a […]
A vasárnapi olimpiai záróünnepséget követően a Visa, az olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos fizetési technológiai partnere további adatokat tett közzé, melyek alapján kiderül, hogy a 2024-es párizsi olimpia hogyan élénkítette Franciaország turizmusát és gazdaságát. Párizsba nemcsak 42%-kal több Visa kártyabirtokos látogatott el az olimpiai játékok első hetében, mint 2023 ugyanezen időszakában, de a többi olimpiai […]
Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdeindexek szerdán. A térségben irányadó tokiói tőzsde 0,54 százalékos emelkedéssel, 36 427 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 1,06 százalékkal nőtt. Az ausztrál tőzsde 0,29 százalékos, a tajpeji pedig 1,02 százalékos pluszban zárt. A reggel nyolc órakor még nyitva tartó sanghaji tőzsde 0,54 százalék, […]
2024 júniusában az ipari termelés volumene 8,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2023 júniusában. A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában. A szezonálisan és munkanappal kiigazított […]
A Revolut, a világszerte több mint 45 millió és Magyarországon több mint 1,5 millió ügyfél által használt globális pénzügyi alkalmazás 15 országban, köztük Magyarországon több mint 15 ezer embert kérdezett meg a külföldi utazással kapcsolatos aggodalmaikról, és ők az alábbiakat mondták. Álomnyaralás: mi mehet rosszul Amikor az utazással kapcsolatos kockázatokról kérdeztük őket (többszörös választás, legfeljebb […]
Miközben a lakossági hitelezés felpörgött 2024-ben, egyre kevesebb rossz adós kerül fel a feketelistára a friss adatok szerint. A személyi kölcsönök számítanak a legproblémásabbnak, a vállalati hiteleknél stagnál a mulasztások száma. A cégek is szépen fizetnek, nem támogatott hitelt viszont leginkább devizában vesznek fel – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. Egyre jobb adósok a bankok […]
Kínában a jüanban jegyzett új bankhitelek összértéke 260 milliárd jüanra (1 jüan 50,24 forint) zuhant júliusban a júniusi 2130 milliárd jüanról, jóval elmaradt az elemzők által várt 1280 milliárd jüantól. A kínai bankok tavaly júliusban valamivel több, 345,9 milliárd jüan új hitelt bocsátottak ki. Egy éven belül a legtöbb új banki hitelt januárban folyósították, 4920 […]
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei civil ruhát öltve vették szemügyre a Bács-Kiskun vármegyei piac kínálatát, ahol egy apa-fia páros dőlt be hamis parfümmel és feketepiaci dohányáruval. A kecskeméti nagybani piacon tartottak civilruhás ellenőrzést a pénzügyőrök, amikor észrevettek egy táskával sétáló férfit, aki a vásárlókat megszólítva cigarettát kínált eladásra. A pénzügyőrök kifigyelték, a 62 éves […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.