2016-ban megpályázta, hogy az Amerikai Egyesült Államok első női elnöke legyen, most pedig Kamala Harrist támogatja: a Demokrata Párt Kongresszusán Hillary Clinton harcias beszédet mondott. Amerika a legmagasabb és legkeményebb ,,üvegplafon” áttörésének küszöbén áll – mondta Clinton a chicagói Demokrata Nemzeti Kongresszuson . Legkeményebb ,,üvegplafon” áttörése „Új fejezetet írunk az amerikai történelemben” – mondta, „A jövő itt van.” […]
A svéd jegybank (Riksbank) monetáris tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 3,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát keddi döntésével. A jegybank jelezte, hogy idén további két-három kamatcsökkentésre kerülhet sor. A Riksbank közleményében megjegyezte, hogy az infláció az elmúlt hónapokban tovább csökkent. Júliusban 2,6 százalékon állt, közelít a 2 százalékos jegybanki inflációs célhoz. Eközben a hazai […]
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,15 százalékkal gyengült, a frankfurti DAX index 0,27 százalékkal emelkedett, a párizsi CAC-40 index pedig 0,14 százalékkal erősödött. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,29 százalékos pluszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 38 centtel, 0,49 százalékkal, 77,28 dollárra csökkent. Az arany […]
Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése kedden reggel hét órakor 394,30 forintra gyengült az előző este hat órai 394,45 forintról. A dollár 355,96 forintra süllyedt 356,34 forintról, a svájci frank pedig 412,91 forintra csökkent 412,96 forintról. Az eurót 1,1077 dolláron jegyezték […]
Kínában jól járnak azok, akik most döntenek úgy, hogy lecserélik régi autójukat újra, A duplájára nőtt az új autó vásárlásának állami támogatása. A világ legnagyobb újautó-piacán a new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek támogatását 20 ezer jüanra (1 jüan=50,28 forint) emelték […]
Csökkent az Estée Lauder bevétele és nyeresége a június végén záródott pénzügyi évben. Az amerikai kozmetikai óriáscég bevétele 2 százalékkal, 15,61 milliárd dollárra esett az egy évvel korábbi 15,91 milliárd dollárról. Egyebek között a bőrápoló termékek értékesítése az elmúlt pénzügyi évben 4 százalékkal, 7,91 milliárd dollárra, a sminktermékeké 1 százalékkal, 4,47 milliárd dollárra, a hajápolási […]
2021-ben jelent meg a Rimac elektromos szuperautója, és a Nevera az eltelt idő alatt a legtöbb rekordot megdöntötte, ami ebben a kategóriában számít. Nemcsak a világ leggyorsabb elektromos autója lett, de a Nordschleifén is körrekordot autóztak vele. Írja a Player. A Rimac Nevera 1914 lóerője kevésnek bizonyult? Bemutatkozott a Nevera R, aminél nemcsak egy új, könnyebb és hatékonyabb akkumulátort […]
Donald Trump elnökjelölt ott üzletel, ahol csak tud. A legfrissebb átláthatósági jelentés szerint legalább egymillió dollárt fektetett kriptovalutába. Ahol az üzleti lehetőségek hívogatnak, Donald Trump nem nem riad vissza. Az elnökjelölt és ingatlanmágnás egy több ezer éves könyvből – a Bibliából –, de a digitális művészet fiatal műfajából is keres pénzt. Pénzügyi jelentése szerint cége 7,2 millió […]
Kritikus helyzetben Moszkva. A katonai elemzők szerint az elmúlt 12 napban látott ukrán akciók hatalmas nyomást gyakorolnak az orosz frontvonalon lévő erőkre, és arra kényszerítik Vlagyimir Putyint, hogy döntsön arról, hogyan fogja megvédeni az orosz határt. Ez egy kritikus stratégiai kérdés Oroszország számára, mivel a határvédelem módja befolyásolhatja az egész katonai helyzetet a térségben. Közben azonban […]
Az amerikai chipgyártó Texas Instruments (TI) 1,6 milliárd dollár támogatást kap az am.ai kereskedelmi minisztériumtól, hogy finanszírozza három gyár felépítését Texas és Utah szövetségi államokban. Az erről szóló előzetes megállapodásról szóló közleményt a cég pénteken tette közzé a honlapján. A Texas Instruments közlése szerint már folyamatban van a félvezető lapkákat gyártó üzemek építése. A Texas […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.