Az Országgyűlés mai ülésén egyebek mellett szavazhat a választási regisztráció részletszabályait alaptörvénybe foglaló bizottsági módosító javaslatról, majd megkezdheti egyebek között az NMHH és a Médiatanács 2011-es költségvetési beszámolójának, valamint a hegyközségekről szóló törvényjavaslatnak a tárgyalását.

Május óta a legnagyobb ütemben nőtt szeptemberben a szolgáltatások teljesítménye Kínában.

Mikor a fontos gazdasági térségek kivétel nélkül nehézségekkel küzdenek, és a jegybankok végtelen pénzzel igyekeznek olajozni a gépezetet, minden egyértelműen az arany mellett szól. A pénzhígítás elleni védekezésben egyre feljebb és feljebb kerül a nemesfém ára, az 1.800 dolláros küszöb leküzdésével azonban egyelőre még nem sikerült megbirkózni a jegyzésnek – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Egy olyan állam, amely nem tudja rendben tartani a pénzügyeit, rá lesz kényszerítve, hogy szolgai módon viselkedjen – jelentette ki az Észak-Magyarország hétfői számában megjelent interjúban Matolcsy György.

A Világbank szerint Ázsia idei és jövő évi gazdaságnövekedése mérsékeltebb lesz az eddig vártnál, elsősorban a szerény globális kereslet miatt.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.