Több mint három kilogramm kokaint találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte Suller György Attila őrnagy, a NAV vám- és jövedéki szóvivője szombaton az MTI-vel.

Az E-Star Alternatív Nyrt. megállapodott Sárospatak önkormányzatával szerződéses együttműködésük közös megegyezéssel történő megszüntetéséről – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint összességében kedvezően fogadta a szakma a pénteken bejelentett adómódosításokat, amelyek átütő változást az illetékszabályozás filozófiájában jelentenek, és több egyszerűsítő intézkedést tartalmaznak. Suppan Gergely pedig azt hangsúlyozta, hogy a változások összességében a gazdaság fehéredésének irányába mutatnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló javaslatát, amelynek fókuszában egyebek mellett a szuperbruttó kivezetése, az illetékkulcs-rendszer átalakítása és az adómorál erősítése áll. Szakértők szerint a módosítások egyszerűsítik és fehérítik az adórendszert.

Egy kamion az oldalára fordult, majd egy terepjáró is belerohant szombat reggel nem sokkal hat óra után az M0-s körgyűrű 28-as kilométerénél. Az utat az M5-ös felé lezárták, emiatt nagy a torlódás – közölte a rendőrség és a katasztrófavédelem az MTI-vel.

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.