2025 július 28
  1. Főoldal
  2. Kategória

EXTRA

A Kistehén frontembere a félmillió forint fődíjú KÉPZŐ fővédnöke

November 2-ig lehet jelentkezni a Diákhitel Központ „Képző” festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatára, ahol a szociális érzékenység legeredetibb ábrázolásának gazdája félmillió forinttal lesz gazdagabb. A beérkezett műveket szakmai zsűri értékeli, a pályázat fővédnöke a korábban grafikai tervezőként is tevékenykedő, a Kistehén zenekar frontembereként is ismert: Kollár Klemencz László.

EXTRA

A vasasok feltalálták a spanyol viaszt

A teljes lakosságot, különösen a bérből és fizetésből élő munkavállalókat fogják sújtani a nemzetgazdasági miniszter által szerdán bejelentett intézkedések a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöksége szerint.

Nem verhetjük a mellünket a fizetéseink miatt

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,9%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit.

Vegyes nyitás Európában

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapír piacokon. A frankfurti index 0,25 százalékkal 7394,55 pontra, a párizsi index 0,76 százalékkal 3527,50 pontra, az európai összetett EU Stoxx 50 index pedig 0,88 százalékkal 2569,83 pontra emelkedett.

Mérnökökre vadászik az MVM

Az MVM Csoport célja, hogy a „jövő munkáltatójává” váljon, ezért márciusban a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap után most is megjelent a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem állásbörzéjén. A társaságcsoport bővíti kapacitásait a jelenleg tapasztalható kedvezőtlen európai gazdasági környezet ellenére, a jövőben további beruházásokat is tervez a cégcsoport, amelyhez sok tehetséges, a műszaki területeken jeleskedő fiatalra van szükség.

Újabb akció a BME-n

Füst miatt rövid időre el kellett hagyniuk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik épületét az ott tartózkodóknak, személyi sérülésről nem tudni – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök reggel az MTI-vel.

1 14 437 14 438 14 439 14 440 14 441 15 198

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.