A tűzszerészek csütörtökön megállapították, hogy egy ötszáz kilogrammos, második világháborús bomba van a fővárosban az Északi összekötő vasúti hídnál. A hatástalanítás miatt pénteken egy kilométeres körben kiürítik az épületeket és lezárják a környéket – mondta Várkonyi Melinda, a honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje az MTI-nek.
Meghatározott ütemezés szerint halad a Volán-társaságok átalakítása a közlekedésért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alatt és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) koordinálásával; a tervek szerint a teljes szervezeti integráció 2014 végére valósulhat meg.

Bár az Egyesült Államokban az elnökválasztási kampány közepette erősödnek a Kína-ellenes hangok, a kelet-ázsiai országból Amerikába áramló működőtőke összege töretlenül nő – derül ki a Mergermarket pénzügyi információkat és elemzéseket készítő cég statisztikáiból.

Ázsia legnagyobb Apple áruházának megnyitására készül az amerikai órásvállalat Pekingben – jelentették be a kínai fővárosban újságíróknak, akik előtt egy órára már kitárta kapuit Kína hatodik hivatalos Apple nagyáruháza.

Robert Fico szlovák kormányfő lehet az Európai Szocialista Párt (PES) jelöltje az Európai Bizottság (EB) 2014-ben megüresedő elnöki posztjára – közölte saját információkra hivatkozva a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 39,72 pontos nyitás után gyengült csütörtökön délelőtt. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,6 milliárd forint volt.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.