2025 augusztus 02
  1. Főoldal
  2. Kategória


BÉT

Vasárnapi Tükör 2025 január 12. – Minden tekintetben jó hét a tőzsdén

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 81 761,77 ponton, új történelmi csúcson zárt, 2,49 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 69,2 milliárd forintra nőtt az előző heti 30,2 milliárd forint után, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek. A Magyar Telekom és […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Észak-koreai katonák harcolnak Kurszkban – Fotokat terjeszt az X-en Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az ukrán csapatok a nyugat-oroszországi Kurszk régióban két észak-koreai katonákat fogtak el. Megsebesültek, és Kijevbe szállították őket – mondta Zelenszkij az X-es platformon. „Mint minden hadifogoly, ez a két észak-koreai katona is megkapja a szükséges orvosi segítséget” – írta az ukrán államfő. Ukrajna tájékoztatása szerint Oroszország mellett több mint 10 000 észak-koreai katona […]

EURÓPA

Szankció – Horvátországot is érinti Washington bűntető intézkedése

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat legnagyobb partnere, amellyel 10 millió tonna kőolaj szállítására kötött szerződést 2024. január 1-től 2026. december 31-ig – közölte a horvát vállalat, reagálva arra, hogy Washington pénteken szankciókat vezetett be a szerbiai állami olajtársaság ellen. Az amerikai Pénzügyminisztérium Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) a […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Ausztria adósosztályzata – „AA plusz” negatív kilátásokkal

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Ausztria hosszú futamidejű külső államadósság-kötelezettségeinek kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyben megerősítette az „AA plusz” szintű, elsőrendű osztrák szuverén besorolást. Az osztályzati kilátás rontásáról hozott, Londonban ismertetett döntés indoklásában a Fitch kiemelte, hogy az osztrák besorolás legutóbbi, tavaly júliusi felülvizsgálata óta romlottak Ausztria költségvetési és […]

DEVIZA

Forint – Mit csináljunk, rohanjunk a valutaváltóhoz?

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 413,88 forint után 413,51 forinton állt 18 órakor, napközben 412,12 forint és 414,16 forint között mozgott. A svájci frank jegyzése a reggeli 440,80 forintról 440,36 forintra csökkent, míg a […]

BÉT

Tőzsdezárás Január 10. – Emelkedéssel búcsúzott a péntek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, pénteken 583,52 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel zárta a napot, elérve az 81 761,77 pontot. Az európai tőzsdéken tapasztalható pozitív hangulat és a hazai blue-chip részvények stabil teljesítménye is hozzájárult a kedvező eredményhez. Blue-chip részvények mozgása A vezető magyar részvények többsége emelkedett a mai kereskedésben. Az OTP 1,8 százalékos árfolyam-növekedéssel […]

NEMZETKÖZI PIACOK

Bye bye abortusz? – 84 millió ember vár és aggódik

Az abortusz általában bűncselekménynek számít Németországban. A Zöldek, az SPD és a baloldal képviselői a választások előtt törölni akarják a vonatkozó paragrafust. A CDU és az FDP haboznak támogatni. A Zöldek, az SPD és a Baloldal képviselői törvényjavaslatot nyújtottak be, amely eltörölné a terhesség korai szakaszában végzett abortuszok büntetőjogi felelősségét. Most a szükséges jóváhagyás miatt aggódnak. Viták […]

Gazdaság

Tovább csökkent az osztrák ipari termelés – 11 hónapja tart a visszaesés

Novemberben is folytatódott az osztrák ipari termelés visszaesése éves szinten, míg havi összevetésben szintén csökkenést regisztrált az osztrák statisztikai hivatal (STAT) pénteken közzétett adatai szerint. Éves szinten tovább nőtt a zsugorodás A naptárhatástól megtisztított adatok alapján az osztrák ipari termelés novemberben 2,7 százalékkal csökkent éves bázison, meghaladva az októberi 2,5 százalékos visszaesést. Ez zsinórban a […]

Egyéb

Mérséklődő munkanélküliség Törökországban: 8,6 százalékra csökkent a novemberi ráta

A török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu – TÜIK) pénteken Törökország munkanélküliségi adatait tette közzé. Az adatok szerint 2024 novemberében a munkanélküliségi ráta az előző havi 8,7 százalékról 8,6 százalékra csökkent. Az előző hónaphoz képest a munkanélküliek száma 84 ezerrel 3,072 millióra csökkent, míg a foglalkoztatottak száma 168 ezerrel 32,748 millióra esett vissza. Nemek szerinti […]

Gazdaság

A számok tükrében: mélyülő válságjelek a német gazdasági csődhullám

Rekordot döntött a csődbejelentések száma Németországban 2024-ben A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett adatai szerint jelentősen nőtt a fizetésképtelenségi bejelentések száma Németországban. Az év egészében 16,8 százalékkal emelkedett a csődbejelentések száma 2023-hoz képest, míg csak decemberben 13,8 százalékos növekedést regisztráltak az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Lapunk korábbi beszámolójában a Csődhullám témájával […]

1 134 135 136 137 138 15 201

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.