A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16 140,53 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záróértékéhez képest nem változott.
Megcsappantak tavaly a költségvetés játékadó-bevételei: az államkincstár szerint 30,9 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, ami a tervezett 47 milliárd forint 65,8 százaléka – írja a Világgazdaság pénteki száma.
Gyakran elhangzik: nincsen még egy ilyen ország, mint a miénk, ahol az idős emberek – 1997 óta – egy kor felett ingyen utazhatnak. A magyar nyugdíjasok számára, hanem is ilyen széleskörű, de elérhető kedvezmények léteznek Európa más államaiban is.
Túl optimisták a távol-keleti légitársaságok növekedési kilátásai, mert bár a kereslet folyamatosan növekszik, pénzügyileg egyre nehezebb helyzetbe kerülnek főleg a diszkont légi cégek – írja piaci elemzésében az Aviation Week szaklap.
Pénteken a héten belül újra jelentős veszteséggel zártak a fontosabb ázsiai tőzsdék. A régió gyengélkedését a kínai gazdasági növekedés lassulása miatti aggodalom és az ukrajnai helyzet magyarázza.
Gyengüléssel kezdhetik a pénteki kereskedési napot a fontosabb nyugat-európai tőzsdék. Az IG piackutató elemzői szerint a londoni FTSE-100 index 20 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 48 ponttal, a párizsi CAC-40 index 15 ponttal csökkenhet nyitáskor.
Vegyesen változott a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben csütörtök estéről péntek reggelre a bankközi devizapiacon.
A közigazgatási reformnak köszönhetően 25 százalékkal csökkentek a vállalkozások adminisztrációs terhei, és a következő ciklusban megvalósulhat az adatbázisok átjárhatósága – mondta egyebek mellett Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjújában.
A Mol bruttó 3 forinttal csökkentette a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változott.
Továbbra is egyértelműen a kínai gazdaság gyengélkedése és az ukrajnai helyzet felelős a pesszimista amerikai befektetői hangulatért. 2014 első két hónapjában látványosan lassult a kínai gazdaság növekedési üteme, a befektetések, a kiskereskedelmi forgalom, és az ipari termelés is csak mérsékelt ütemben nőtt.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.