Törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni – mondta ki devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn.
A múlt héten közzétett februári gazdasági adatok nyilvánosságra hozatala után több bank és gazdaságelemző is lefelé módosította az idei kínai GDP-előrejelzését, mondván, a gazdaság valószínűleg a korábban vártnál is gyengébben teljesít 2014-ben.
Kissé erősödött a forint hétfő délelőtt a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
A hétvégi krími népszavazás előtt megugrott az olaj és az arany árfolyama. A fekete arany jegyzésében ma korrekció figyelhető meg, az arany szűk sávban ingadozik a Quaestor összefoglalója szerint.
Egy orosz milliárdos tulajdonába kerül a német RWE közüzemi cég DEA olaj- és gáztermelő vállalkozása, amelyért egyebek között a magyar Mol is versenyben volt.
Speciális, csak a Krímben alkalmazott ideiglenes adószabályokat vezetne be Moszkva, ha a terület csatlakozik Oroszországhoz.
Az elemzőket meglepő módon, emelkedéssel indították a hétfői kereskedést a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói azután, hogy a krími szavazók döntő többsége az oroszországi csatlakozás mellett szavazott vasárnap.
Januárban az építőipar termelése mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva 15,9%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál a Központi Statisztikai Hivatal mai gyorsjelentése szerint.
Az S&P500 index már több mint öt napja zár egy százalékosnál nagyobb mínusszal. Ami nem egy katasztrófa, mert március közepére hét ilyen nap szokott lenni, de jele annak, hogy a tavalyi bika hangulat egyelőre nem folytatódik.
Vegyesen alakultak hétfőn közvetlenül nyitás után a főbb európai értéktőzsdék vezető indexei.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.