Az FHB Jelzálogbank Nyrt. a 2013-as év eredménye után sem fizet osztalékot, hasonlóan az előző évhez – derül ki a bank április 28-ra összehívott éves rendes közgyűlésének előterjesztéseiből.
Az első negyedévben 9.583 cég szűnt meg Magyarországon, ez a tavalyi utolsó negyedév után a második legrosszabb három hónap a magyar gazdaság történetében. Március végén a 12 hónapra visszatekintő cégtörlési mutató 36.580-nál állt meg, ez 32,5 százalékkal magasabb érték, mint egy évvel korábban. Az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint a megszűnési hullám cégalapítási lázzal párosul, ami a vállalkozások további egészségtelen hígulását eredményezi.
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államkötvény-besorolását a Moody's Investors Service, az egyre romló ukrán likviditási és adósságdinamikával indokolva a lépést.
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, a befektetők még mindig találgatják, hogy a Fed meddig folytatja a gazdaságösztönző célú kötvényvásárlások fokozatos megszüntetését.
Rekordösszegű, 5 milliárd 150 millió dolláros jóvátételt fizet ki az amerikai igazságügyi minisztériummal kötött megállapodás alapján az Anadarko Petroleum az egyik leányvállalata, a Kerr-McGee által okozott környezeti károkért – közölték pénteken amerikai napilapok.
Édesipari gyártóüzemet épít a Fruitbonbon Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban, a mintegy 500 millió forint értékű beruházás alapkövét pénteken tették le a beregi község határában.
A brit posta felmérése szerint 2014-ben is Budapest a legkedvezőbb utazási célpont a városlátogató desztinációk közül – ismerteti online hírlevelében a Magyar Turizmus (MT) Zrt.
A magyar számviteli szabályok szerint 6 milliárd forint negatív adózás előtti eredménnyel zárta az MKB Bank 2013-at. Miután a bajor tulajdonos több lépcsőben, kombinált eszközöket alkalmazva rendezte magyarországi leánybankja tőkehelyzetét, az MKB Bank jelenleg az egyik legmagasabb tőkemegfelelési mutatóval rendelkező pénzintézet a hazai bankszektorban – közölte a bank.
Az adózók az idén sem igyekeznek mielőbb túlesni szja-bevallási kötelezettségük teljesítésén, április 2-ig 881 ezer 313 bevallást nyújtottak be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).
Nagyot erősödött a forint péntek délután a bankközi piacon, az euróval szemben kéthavi csúcsot ért el.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.