Alig reagált a forint a választási eredményre, hétfőn reggel árfolyama a főbb devizákhoz képest minimálisan gyengült a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
Hernádi Zsolt a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott exkluzív vasárnapi interjújában megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben. Hozzátette: minden idézésnek, amelyet szabályosan kapott, megfelelt, Horvátországból azonban szabályos idézést nem kapott.
Egyesülni készül a világ két legnagyobb cementipari vállalata, a francia Lafarge és a svájci Holcim.
Az adatok 98,97 százalékos feldolgozottsága alapján a Fidesz-KDMP 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 38, a Jobbik 23, az LMP 5 képviselői mandátumot szerzett a 2014-es választásokon. Jelen állás épp kétharmados többséget jelent a kormányzó pártnak.
2014 a választások éve sok más feltörekvő országban is. A választások okozta politikai bizonytalanság pedig újabb lendületet adhat a feltörekvő piacokon több hónapja jellemző negatív hangulatnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy el kellene felejteni a feltörekvő eszközöket, hanem inkább az egyedi befektetési sztorikat, lehetőségeket kell kiaknázni – tanácsolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
A választásra jogosultak 56,77 százaléka, 4.552.933 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17.30 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A nigériai statisztikai hivatal új számítási eljáráson alapuló adatai alapján Nigéria elhódította Dél-Afrikától a kontinens legnagyobb gazdaságának kijáró rangot – közölte Ngozi Ikonjo-Iweala pénzügyminiszter vasárnap.
Lengyelország 7-9 év alatt zárkózhat fel az európai uniós átlagbérhez, ami le fogja lassítani a kivándorlási hullámot – közölte vasárnap Donald Tusk miniszterelnök a 30 százalékos munkanélküliségi rátával küszködő észak lengyelországi Bartoszyce városban.
A dél-koreai Samsung Electronics Co. négy fő termékcsaládjával 2013-ban a második egymást követő évben uralta a fejlett elektronikai termékek világpiacának több mint 20 százalékát.
Oroszország kínai sertéshús importjával tervezi kiváltani az afrikai sertéspestis járvány miatt betiltott európai behozatalt – írja az orosz The Moscow Times hírportál.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.