Új modellek fejlesztése mellett milliárdos megtakarítási programja kiterjesztésével igyekszik vezetői pozícióra törni a prémium autómárkák körében a Daimler.
Kína az idén 720 milliárd jüant (4180 milliárd forintot) szán vasúti állóeszköz-beruházásokra, 49 új projektet indítanak és hétezer kilométer új vasúti pályát adnak át – tájékoztatott a Zsenmin Zsipao című pártlap szerdai számában a China Railway Corporation (CRC) vasút-üzemeltető állami vállalat vezérigazgatója.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,31 százalékkal emelkedett, 1337,39 ponton zárt szerdán, 1,60 százalékkal az év végi értéke fölött.
Budapesten inkább a közlekedésfejlesztési projekteknek és a térfelújításoknak, míg vidéken főleg a munkahelyeket teremtő nagyberuházásoknak lehet árnövelő hatásuk az ingatlanpiacon – derül ki az OTP Ingatlanpont körképéből. A fővárosban az M4-es metró, Óbudán a Bécsi útig meghosszabbítani tervezett 61-es villamos, a belvárosban pedig a Madách tér átalakítása hathat kedvezően az ingatlanpiacra, vidéken Pakson lehet hasonló bővülés.
A Tetra Pak csomagolóanyag-gyártó magyarországi leányvállalata 2013-ban 39,9 milliárd forint árbevételt ért el, egymilliárddal többet az előző évinél – közölte a társaság szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 97,96 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 18 150,21 ponton zárt szerdán.
Adósminőségi és reálgazdasági kockázatokat jelez, hogy az idei első negyedévben meredeken nőtt az orosz gazdaságból kivont tőke nettó értéke – áll a Fitch Ratings szerdai londoni elemzésében.
Új pályázatot írna ki a dél-csehországi temelíni atomerőmű kibővítésére Milos Zeman cseh elnök.
A Fed esti jegyzőkönyvéből kiderülhetnek a kamatemeléssel kapcsolatos részletek, a QE program lezárását követően, már 2015 áprilisában megkezdhetik a kamatemelést, azonban Janet Yellen a piaci hangulatot látva mégis kiállhat a lazítás mellett.
Májusban földgázszállítási megállapodást köthet az orosz Gazprom és a kínai állami CNPC olajipari vállalat. A szerződés az év végén lép életbe a tervek szerint – jelentette be szerdán a Gazprom.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.