2025 augusztus 03
  1. Főoldal
  2. Kategória


EXTRA

Az XP-k cseréje miatt kevesebb PC fogy

Az első negyedévben a Windows XP operációs rendszer lecserélése miatt a korábban jelzett 5,3 százaléknál kisebb mértékben, 4,3 százalékkal csökkent a személyi számítógépek értékesítése a világpiacon – közölte csütörtökön az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat.

EXTRA

Sok baj volt a gyakorlati képzőhelyeknél

Szabálytalanságokat tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a gyakorlati képzőhelyek és a kamarák költségvetési támogatásai felhasználásának ellenőrzése során, a képzést végző cégek 44 százaléka nem, vagy hiányosan vezette a foglalkoztatási naplót, 38 százaléka pedig szabálytalanul állapította meg a tanulók pénzbeli juttatásait – ismertette Domokos László, a számvevőszék elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

EXTRA

Korszerűbb lett a CERN

Az MVM Ovit Zrt. befejezte azt a másféléves korszerűsítési projektet, amelynek során a genfi székhelyű CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) 66 kilovoltos villamoshálózata védelmi és irányítástechnikai rendszerének felújítását végezte el – közölte a társaság.

EXTRA

Tovább lassult a román infláció

Romániában tovább lassult a fogyasztói árindex növekedése márciusban és 0,03 százalék volt a havi infláció – derült ki csütörtökön a román országos statisztikai intézet adataiból.

EXTRA

Tovább csúszik a devizahiteles mentőcsomag, örülhet az OTP

Kifulladhat az OTP emelkedése, az elmúlt hónapban már 25 százalékot erősödő bankpapír a 4600 forintos szintek fölött korrekcióba fordulhat. Igaz, a devizahiteles mentőcsomag kérdése tovább csúszik és az állam is beszállna a költségekbe, ez jó hír a nagyobbik bankpapírunknak.

EXTRA

Megvédi a kormány a házi pálinkafőzést

A kormány elkötelezett a házi pálinkafőzés megtartása mellett és azt szeretné, ha a magyar kulturális örökség részét képező hagyomány tovább élne Magyarországon – reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az Európai Unió bíróságának ítéletére.

EXTRA

Nem főzhetünk otthon több pálinkát!

Nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, főzetni – mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió bírósága.

EXTRA

Jogi akadályokba ütközhet az EKB terve

Jogi akadályai lehetnek az Európai Központi Bank (EKB) gazdaságélénkítő célú eszközvásárlásainak – erre utalt a CNBC amerikai gazdasági tv honlapján megjelent interjúban a német Bundesbank elnöke, az eurójegybank kormányzótanácsának a tagja.

EXTRA

Tovább nőtt az olaj jegyzése

Egyhavi csúcs közelében mozgott az olaj jegyzése, az amerikai benzinkereslet növekedése ellensúlyozni tudta a kínai gazdaságról érkező kedvezőtlen adatokat – írják elemzésükben a Quaestor szakértői.

EXTRA

Nagy leszakadás jöhet az amerikai indexeknél

Ismét érdemes az amerikai részvényindexekre figyelni. Az S&P 500 és a Dow Jones is esett az utóbbi napokban, a történelmi csúcsaikhoz képest. A DAX esetében már lefelé trendelés látható a chartokon, míg az amerikai indexek próbálnak a csúcsokon maradni, ami után esés következhet.

1 11 750 11 751 11 752 11 753 11 754 15 201

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.