43.3 ezer dolláros árfolyam mellett több mint kéthetes csúcsra tört a bitcoin kedden
Szárnyalás, majd visszahúzódás a tengerentúlon: hétfőn mindhárom vezető amerikai tőzsdeindex negatív tartományba fordult, miután Jerome Powell bejelentette, hogy a Fed az infláció megfékezésének érdekében nem riad vissza a szokásosnál nagyobb mértékű kamatemeléstől sem.
Kifejezetten erős hetet zárt a magyar börze, a múlt héten a BUX és a BUMIX index is rendkívül jól teljesített, a Prémium kategóriában jegyzett részvények túlnyomó többsége emelkedni tudott.
A Porsche 91 éves történelmének legjobb évéről számolt be pénteken, az elkövetkező években a német sport autógyártó még nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos autózásra.
Az orosz-ukrán háború és a kriptovaluták kapcsolata: az orosz invázió jelentős katalizátor lehet a kriptovaluták számára.
Az olasz luxus autógyártó csütörtökön nagyszabású EV tervekről számolt be, a Maserati eladásai tavaly éves szinten 41 százalékkal nőttek.
Újra emelkedésnek indult a koronavírus fertőzöttek száma a világban, a WHO adatai szerint a múlt héten több mint 11 millió új esetet regisztráltak, valamint 43 ezer ember elhunyt.
Tegnap a Federal Reserve a kamatdöntő ülésén bejelentette, hogy az irányadó kamatszintjét az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 0.5 százalékra emelte.
A nagy múltú brit luxusautógyártó, a Bentley Motors tavaly történelmének legjobb évét zárta, az autógyártó működési eredménye a bizonytalan piaci helyzet ellenére is közel duplájára nőtt.
Kedden, a Fed kamatdöntő ülése előtti napon több százalékos pluszba fordultak az amerikai vezető tőzsdeindexek, tovább csökkent az olaj árfolyama, folytatódtak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között.