Ismét veszteséggel zárt az Intel. Immár az ötödik negyedévben sorozatban. Bár az eredmények felülmúlták az elemzői várakozásokat, a chipóriás jövőbeli kilátásai borúsabbak. A folyó negyedévre adott előrejelzés csalódást okozott a piacnak. Miközben a PC-piac gyengélkedik, az AI-részleg még tartja magát. A kérdés, hogy meddig. Az Intel újabb veszteséges negyedévet zárt, de nem minden veszett el […]
A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az idei osztalékfizetést. A részvényesek összesen 90,9 milliárd forintot kapnak kézhez, ami több mint kétszerese a tavalyi összegnek. Ez részvényenként 100 forintos osztalékot jelent. A kifizetés május 20-án kezdődik. A Magyar Telekom részvényesei idén igazán örülhetnek. A társaság történetének egyik legnagyobb osztalékfizetésére készül. A közgyűlés döntése alapján a 2024-es eredmények […]
Jelentős osztalékot tehetnek zsebre a BIF részvényesei. A társaság igazgatótanácsa csaknem 6 milliárd forintos kifizetést javasol a 2024-es eredmény után. A döntést április végén hozza meg a közgyűlés – a tét nem kicsi, hiszen akár részvényenként 10 forintos osztalék is érkezhet. A BIF erős pénzügyi számokat tett le az asztalra. Hamarosan döntenek a részvényenkénti osztalékról […]
Részvényenként közel ezer forintos osztalékot fizethet az OTP. A bank közgyűlési előterjesztése szerint a 270 milliárd forintos osztalékkal a részvényesek is részesedhetnek a rekordszintű nyereségből, miközben a saját részvények visszavásárlásáról is szavaznak majd április végén. Mutatjuk a közgyűlés részleteit. Osztalékeső az OTP-nél, közel ezer forint részvényenként – Az OTP Bank közzétette 2024. április 25-ére összehívott […]
Kiemelkedő pénzügyi év után bőkezű osztalékot javasol a Mol. Az igazgatótanács összesen 220,42 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek a 2024-es eredményből. A részvényesek 165 forintos alaposztalékra és további 110 forintos rendkívüli kifizetésre számíthatnak, ha a közgyűlés április 24-én rábólint a tervre. Dupla osztalékot fizethet a Mol: nagyot nyerhetnek a részvényesek A Mol igazgatósága […]
Új vezetőt nevezett ki az Opus Global: 2025. március 17-től dr. Németh Krisztián tölti be a társaságirányításért felelős vezérigazgató-helyettesi posztot. Az Opus Global Nyrt. új vezetőt nevezett ki társaságirányításért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciójába – derül ki a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) közzétett közleményből. 2025. március 17-től Németh Krisztián tölti be ezt a pozíciót. A vállalat közleményében tájékoztatta […]
A Porsche Automobile Holding határozottan cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint fontolóra venné Volkswagen-részvényeinek eladását. A holdingcég közleményében megerősítette hosszú távon továbbra is elkötelezett marad a Volkswagen mellett. Bár a vállalat jelentős értékvesztést könyvelt el az elmúlt időszakban, továbbra is bízik a Volkswagen-csoport növekedési potenciáljában. A Porsche cáfolja a Volkswagen-részvények eladásáról szóló híreket A Volkswagen […]
A világ második legnagyobb sörgyártója, a Heineken, komoly veszteségeket szenvedett el egy kínai befektetés miatt, ami milliárdos leíráshoz vezetett. Ennek ellenére a részvények szárnyalnak, a vállalat pedig optimista a jövőt illetően. Vajon sikerül kilábalniuk a válságból? A világ második legnagyobb sörgyártója, a Heineken, jelentős profitcsökkenésről és mérsékelt bevételcsökkenésről számolt be a 2023-as évre vonatkozóan. A […]
Tőzsdezárás január 2. – Erősödéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, január 2-án 461,09 ponttal, azaz 0,58 százalékkal emelkedett, és 79 787,75 ponton zárta a csütörtöki kereskedési napot. A tőzsde forgalma elérte a 10,3 milliárd forintot, a vezető részvények közül azonban az OTP kivételével mindegyik növekedett az előző záró értékhez képest. […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,95 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 55 419,38 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 39,66 pontos, 0,07 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 41,61 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. […]