Az előző két hét jelentős, közel 2000 forintos esése utána az OTP árfolyama a héten jelentős emelkedést tudhat magáénak. A bankpapír árfolyama így a héten már közel 800 forintot képes volt emelkedni. Az OTP emelkedése a magyar tőzsde hétfői általános szárnyalásával kezdődött, amelynek tényezője volt a Moody’s előző péntek esti kilátásjavítása, a tengerentúli pozitív befektetői […]
Nehéz dolga lehet annak, aki a mai tőzsén akar pénzt keresni. Legtöbbször elég a trend irányát meghatározni, és már jól be lehet szállni egy-egy pozícióba, azonban a mostani helyzetben nem annyira egyértelmű, hogy milyen irányt fog venni a piac.
Ebben a cikkben összefoglaltuk azt a 10 érvet, amit a tőkepiacok visszapattanása, és a bikapiac folytatódása mellett szól.
A hétvége folyamán történt néhány esemény, amely a nemzetközi és a magyar piacokra egyaránt hatással lehet. Ezek közé tartozik a járvány terjedése, illetve a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítása is.
Felfüggesztették a tesztelést az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő cégnél, mivel súlyos egészségügyi probléma lépett fel az egyik tesztalanynál, az Egyesült Királyságban. A brit-svéd tulajdonban levő gyógyszercég már a harmadik fázisban volt a tesztelésben, számos más vakcinával foglalkozó céggel együtt, azonban az előbb említett gyógyszercég, a AstraZeneca, már nagyon előrehaladott fázisban volt. A leállást okozó megbetegedés egy, […]
A pénteki napot 359 alatt kezdte az árfolyam, azonban a későbbi órákban már 359,6 forint is volt az euró. Ilyen árat utoljára a COVID-19 járvány tetőzése alatt láthattunk, akkor éppen csak 370 forint alatt maradt az árfolyam. Vajon most is ez vár a fizetőeszközünkre? Csúnyán alakult a múlt heti zárás az amerikai tőzsdéken. A vezető […]
Az OTP-csoport a vártnál rosszabb eredménnyel zárta az első negyedévet, 4 milliárd forint konszolidált adózás utáni veszteséget könyvelt el, szemben az előző negyedév 103 milliárd forintos, és az egy évvel korábbi 73 milliárd forintos negyedéves nyereségével. A jelentős eredményromlást a koronavírus-járvány gazdasági hatása, a kockázati költségek jelentős emelkedése okozta. Az OTP Bank Nyrt. a Budapesti […]