Felrobbanhatnak és kigyulladhatnak a lítium akkumulátoros termékek. Az NKFH vizsgálata során minden vizsgált akkumulátoros eszközt kifogásolt és egyik sem felelt meg az előírásoknak. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a lítium akkumulátorral működő termékek széles körét vizsgálta, beleértve a hangszórókat, fülhallgatókat, fejhallgatókat és csavarbehajtókat. A keddi közlemény szerint egyik termék sem felelt meg az […]
Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma hétfőn jelentősen bővítette azoknak a kínai cégek listáját, amelyeket a kínai hadsereggel való együttműködéssel hoznak összefüggésbe. Az újonnan hozzáadott cégek között olyan nagyvállalatok is szerepelnek, mint a Tencent Holdings és a Magyarországon is jelen lévő CATL akkumulátorgyártó. A listára kerülés gyakran exportkorlátozásokkal és más tiltásokkal sújthatja az érintett vállalatokat. Erről […]