Forint – megszólalt róla Orbán, mi jön ezután?
Nemzetközi és hazai újságíróknak tartott ma sajtótájékoztatót Orbán Viktor miniszterelnök. Az év eleji, vagy év végi, ilyen típusú sajtótájékoztatóra már nem először kerül sor, az utóbbi években hagyománnyá vált. A forint árfolyama is téma volt, a miniszterelnök hosszan válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésre.
Forint – eseti tényezők, dollár
Orbán Viktor elmondta: „Ha tudja, hogy kit kell megkérdezni, szóljon nekem is, én is szeretnék a megfelelő pillanatban vásárolni. Biztos nem én vagyok az az ember, aki meg tudja mondani”. Ezzel is jelezte a miniszterelnök, hogy inkább a jegybank környékén van a tudás a forint árfolyamának alakulásával kapcsolatban. Kiemelte a spekulációt, mint befolyásoló tényező, valamint az egyéb devizák mozgását is.
Utóbbi kapcsán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel való egyeztetésére hivatkozva elmondta, hogy a dollár erősödése a forint gyengülését okozhatja. Az új amerikai vezetés érkezésével nagy dolgok történhetnek Orbán Viktor szerint. Ezek pedig a régiós devizákat és a forintot is érinthetik. A kormányfő kijelentette, hogy sokkal nagyobb szerepet játszanak az eseti tényezők a forint mozgásában, a gazdaság fundamentumai nem változtak az árfolyamhoz hasonló mértékben. A kormány ezért ezen a téren teszi a dolgát, és jól teszi a dolgát a miniszterelnök szerint.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!