2024 december 20

Új korszak a Balatonnál: Fejlődik a keszthelyi sporthorgász centrum

Mintegy 130 millió forintból fejlesztették az idén a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit (BHN) Zrt. keszthelyi Első Balatoni Sporthorgász Centrumát, a beruházás a jövő év elején kikötőbővítéssel folytatódik.

A csütörtöki átadóünnepségen Szári Zsolt vezérigazgató felidézte, az állami tulajdonú cég egykori keszthelyi halásztelepén 2019-ben nyitott meg a központ 16 kis apartmanházzal. A hajdani funkcióját elvesztett halászkikötő sportcélú, rekreációs kikötővé vált. A most átadott beruházás során az egykori műhelyként és raktárként szolgáló épületet újították fel és alakították át, ennek nyomán egy 48 ember befogadására, programok tartására alkalmas közösségi tér jött létre modern konyhával felszerelve és egy szabadtéri terasszal bővítve. A horgászcentrum fejlesztése a jövő év elején kikötőbővítéssel folytatódik, annak köszönhetően, hogy a korábban a vízügyhöz tartozó kikötőrész is a BHN vagyonkezelésébe került. A jelenleg 25 vitorlás és 10 csónak befogadásra alkalmas kikötő további 15 vitorláshellyel és 35 csónakhellyel bővül majd.

A beruházás kivitelezésére jelenleg zajlik a közbeszerzési eljárás a vezérigazgató beszámolója szerint. A BHN idei másik nagy beruházása a balatonudvari csónakkikötő csaknem 100 millió forintos felújítása volt. A balatonudvari és a most átadott beruházást is 50-50 millió forinttal segítette a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). Dérer István, a Mohosz – Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ (OHSZK) főigazgatója elmondta, a horgászcentrum kikötőjének bővítését 47,25 millió forinttal támogatja a szövetség. A főigazgató jó példának nevezte a keszthelyi horgászcentrum fejlesztéseit és további fejlesztési terveit, amelyek beleillenek a nemzeti horgászturisztikai stratégiába. Az ennek keretében megvalósuló országos horgászturisztikai hálózati programra 24 milliárd forint hazai forrás jut a következő öt évben, ebből minimum 1,5 milliárd forintot a balatoni mikrohálózatra fordítanak majd – ismertette.

Jelezte, a keretből várhatóan jut majd támogatás a BHN további fejlesztési terveinek megvalósítására is. Puskás Zoltán, a BHN fejlesztési és környezetgazdálkodási vezetője a jövőbeni tervekről elmondta, hogy szeretnék a keszthelyi horgászcentrum egyik utolsó megmaradt földfelszíni jégvermét felújítani, megőrizni az utókor számára. Az épület emeletére halászattörténeti kiállítást, déli oldalába két óriás akváriumot terveznek. Ennél is nagyobb fejlesztési elképzelés a halgazdálkodási társaság balatonszárszói halastavának átalakítása horgászsuli-látogatóközponttá, amelynek most készülnek a közműtervei – tette hozzá. A mielőbbi megvalósításokhoz reményeik szerint a horgászturisztikai hálózati programból juthatnak majd támogatáshoz.